Megsemmisítették Dzsohar Carnajev bostoni robbantó halálos ítéletét
Megsemmisítette Dzsohar Carnajev halálos ítéletét egy bostoni fellebbviteli bíróság, de fenntartotta, hogy bűnös a csecsen származású amerikai férfi, aki hét évvel ezelőtt pokolgépes merényletet követett el fivérével együtt a bostoni maratonon.
A fellebbviteli bíróság közleményében arról tájékoztatott, hogy megsemmisítette a Carnajev ellen öt vádpontban hozott halálos ítéletet, és arra utasította a szövetségi bíróságot, hogy új büntetést szabjon ki, fenntartva az esküdtszék által kimondott bűnösségét. A háromtagú bostoni bíróság több mint fél évig tartó vizsgálat és meghallgatás-sorozat után hozott egyhangúlag döntést.
Carnajev a bátyjával, Tamerlannal együtt 2013 áprilisában a bostoni maratoni futóversenyen - amelyet minden évben az amerikai függetlenségi háború első csatáira emlékező ünnepnapon rendeznek meg - két robbantást követett el a célvonal közelében. A merényletben hárman életüket vesztették, és 264-en megsebesültek, köztük sokan nagyon súlyos, maradandó egészségkárosodást szenvedtek. A rendőrség az akkor 19 éves Dzsohar Carnajevet elfogta, bátyját, a 26 éves Tamerlant pedig agyonlőtte, miután ő halálosan megsebesített egy rendőrt.
A csecsen származású, de amerikai állampolgárságú Dzsohar Carnajev ellen 30 rendbeli bűncselekmény - köztük négy rendbeli emberölés, és tömeges élet kioltására alkalmas fegyver használata - miatt emeltek vádat. Carnajev ügyvédei azzal érveltek, hogy az intenzív médiaérdeklődés lehetetlenné tette a tisztességes pert Bostonban. A jogászok felhozták azt is, hogy az esküdtszék két fiatal tagja a közösségi médiában olyan megjegyzéseket tett közzé, amelyek az elfogultságukról tettek tanúbizonyságot már a per 2015-ös kezdete előtt. Egyikük például Carnajev letartóztatásakor azt írta a Twitteren, hogy a robbantó "szemét alak".
A fellebbviteli bíróság tavaly decemberben kezdte tárgyalni az ügyvédek beadványát. Elsősorban a vitatott esküdtek személyét és tevékenységét vizsgálta, és arra a megállapításra jutott, hogy a bíróság nem járt el kellő gondossággal az esküdtek kiválasztásakor. A bírák döntése értelmében az új pernek nem Carnajev bűnösségét kell megállapítania, hanem csak a büntetés mértékét kell megtárgyalnia. Amennyiben nem szabnak ki rá ismét halálos ítéletet, akkor is élete végéig börtönben marad.
Dzsohar Carnajevet jelenleg egy coloradói szuperbiztos börtönben őrzik.
- 34916 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34919 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34919 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34920 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34921 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34922 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni