Koronavírus: újabb európai ország minősítette vörös zónának Romániát


-A A+

Vörös zónának nyilvánították Romániát a cseh hatóságok. Hétfőtől, augusztus 3-ától a Romániából Csehországba utazó személyeknek saját költségen koronavírustesztet kell végeztetniük – közölte a román külügyminisztérium.

A cseh hatóságok közölték: a Romániából Csehországba érkező embereknek nem kell beszámolniuk utazásuk céljáról (szemben más, szintén vörös zónának minősülő országokkal), de Csehországba lépve azonnal be kell jelenteniük magukat annál a közegészségügyi igazgatóságnál, amelyhez a szálláshelyük tartozik. Emellett saját költségen alá kell vetniük magukat a koronavírusteszt elvégzésének.

A határozat nem tartalmaz elkülönítésre vonatkozó rendelkezést.

Minden olyan személy, aki az utóbbi 14 nap során több mint 12 órát tartózkodott Románia területén, rögtön a Csehországba való lépését követően köteles bejelentkezni a csehországi egészségügyi hatóságoknál. A koronavírus-teszt eredményét a szálláshelyéhez tartozó közegészségügyi igazgatóságnál kell felmutatnia.

Az intézkedés nem érvényes a következő kategóriákhoz tartozó román állampolgárokra: nemzetközi szállítási cégek alkalmazottjai (megfelelő indoklással, amelyet dokumentum támaszt alá), illetve azok, akik maximum 12 óra alatt keresztülutaznak Csehországon.

(Címlapfotó: Wikipedia)








EZT OLVASTA MÁR?

X