Eltorlaszolták a görög tengerpartra vezető autópályát a bolgár tüntetők


-A A+

A Bulgáriából Görögországba vezető egyetlen határátkelő, Kulata-Promachonas felé vezető E79-es autópályát, és Szófia központját is eltorlaszolták az úttesten sátorozó bulgáriai tüntetők, akik korrupcióval vádolják a kormányt, és a lemondását követelik, írja az Agerpres.

A fővárosi forgalmat csütörtök óta akadályozó tüntetőkhöz csatlakozva a Szófiától 120 kilométerre délre fekvő Blagoevgradnál torlaszolta el az autópályát vasárnap egy újabb csoport, ezzel nagy dugót és késéseket okozva a forgalomban. A rendfenntartók közbeléptek, de a tüntetők nem tágítottak, és csak időnként engedték át az autókat egyik vagy másik irányba.Szófiában szombat este mintegy kétezren vonultak utcára, jóval kevesebben, mint múlt csütörtökön, amikor 25 ezren tartózkodtak órákon át a kormány, a parlament és az elnöki hivatal épülete előtti téren. Tüntetés volt Stara Zagora városában is, ahol szombaton ezrek kísérelték meg eltorlaszolni a fővárosból a Fekete-tengerhez vezető utat.

A résztvevők nem terveznek felhagyni a tiltakozással addig, amíg az oligarchák érdekeinek kiszolgálásával vádolt Bojko Boriszov miniszterelnök és Ivan Gesev főügyész nem mond le. A tiltakozáshullám 24 napja robbant ki, egy videó hatására, amelyen a rendőrök egy ellenzéki politikust távolítanak el egy tengerparti közstrandról, amelyet egy befolyásos üzletember, Ahmed Dogan saját magánterületeként használ. Egy közvélemény-kutatás vasárnap közzétett eredménye szerint a bulgáriai lakosság 60 százaléka támogatja a tüntetést, 45 százaléka gondolja úgy, hogy a miniszterelnöknek le kellene mondania és 50,3 százalék véli azt, hogy a főügyész is Dogan befolyása alatt áll.








EZT OLVASTA MÁR?

X