Apokaliptikus állapotok Bejrútban: legkevesebb 78 ember halt meg a robbanások miatt


-A A+

Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították a keddi rendkívül erőteljes robbanások miatt. Éjfélre már 78 halálos áldozatról tájékoztatott Libanon egészségügyi minisztere és csaknem négyezer sérültről. Az első hírek szerint egy raktárban tárolt 2700 tonna ammóniumnitrát robbant fel. A libanoni kormányfő nemzetközi segítséget kért, és a felelősök megbüntetését ígérte. Három napos gyászt hirdettek.

Apokaliptikus állapot uralkodik a libanoni  főváros keleti részén. Az utcákat törmelék borítja, összetört járművek, leszakadt erkélyek, kidőlt falak, üvegcserép mindenütt. Az emberek sokkos állapotban, tehetetlenül járkálnak a romok között. Még a robbanás helyszínétől 8–10 kilométerre lévő utcákban is megrongálódtak az épületek.

A detonáció iszonyatos ereje felborította és a korlátnak csapta a járműveket a városból kifelé vezető úton. A robbanás pillanatát többen is megörökítették. A szemtanúk egybehangzóan arról számolnak be, hogy először a sűrű, gomolygó füstfelhőt pillantották meg, majd hirtelen fülsiketítő robajt hallottak, miközben magasra csaptak a lángok. Legtöbben egy második robbanást is hallani véltek.

„Itt parkoltam, most az autóm a feje tetején áll. Elhinni sem tudom, amit látok” – mondta egy férfi. „Megéltem a polgárháborút, de ehhez hasonlót még soha nem láttam” – idéztek egy szemtanút a hírügynökségek. Pontos adatok egyelőre nincsenek a sérültek és áldozatok számáról, hiszen a kórházakban is káosz uralkodik, nem győzik ellátni a sérülteket.

 

Katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították Bejrútot

Kedd késő estére összehívott rendkívüli ülésén a Legfőbb Védelmi Tanács nyilvánította katasztrófa sújtotta várossá Bejrútot, és a testület azt javasolta a kormánynak, hogy szerdán hirdessen ki rendkívüli állapotot két hétre. Az egészségügyi miniszter közlése szerint sokan eltűntek, keresésüket a romba dőlt épületekben és a törmelék alatt nagyon nehezíti, hogy nincs áram.

Leállt a telefonösszeköttetés és az internetszolgáltatás is. A robbanások miatt ehetetlenné vált a kikötő magtáraiban tárolt gabona. A gazdasági miniszter közölte, hogy Libanon majd importra szorul, de egyelőre elég búzája van.

Ammóniumnitrát raktár robbant fel

A robbanások okát még mindig nem tudni. Az első hírek szerint petárdaraktárban keletkezett tűz okozta az elsőt, a második rendkívüli erősségét pedig az, hogy nagyon nagy mennyiségű, 2700 tonna ammóniumnitrát robbant fel, amelyet már hat éve tároltak egy kikötői raktárban. A jordániai földtani intézet szerint egyébként a robbanás egy 4,5-ös erősségű földrengésnek felelt meg a Richter skálán. A robbanást Cipruson is hallották. Súlyosan megrongálódott Finnország libanoni nagykövetségének épülete is.

A finn kormány Twitter-üzenetben tudatta, hogy a tetemes anyagi károk ellenére senkinek nem esett baja a követség alkalmazottai közül. Sanna Marin finn miniszterelnök „sokkolónak" nevezte a robbanás hírét, és részvétét nyilvánította a halálos áldozatok családtagjainak, akárcsak Pekka Haavisto finn külügyminiszter, aki üzenetében megemlítette, hogy még mindig nem tudni, mi okozta a katasztrófát.

Találgatások kezdődtek

Eközben olyan találgatások is napvilágot láttak, hogy nem baleset történt. Libanon feszült időket él, ezrek tüntetnek a kormány ellen, amiért nem képes kezelni az egyre súlyosabb gazdasági válságot. Az utóbbi hetekben az izraeli-libanoni határon is fokozódott a feszültség.

A robbanás után az izraeli kormány sietett közölni, hogy semmilyen formában nincs közük a történtekhez.  Gabi Askenázi izraeli külügyminiszter viszont arról beszélt, hogy „baleset volt, amelyet tűz okozott", és óvatosságra intett a különböző feltételezések kapcsán. „Nem látok okot arra, hogy ne higgyünk a bejrúti jelentéseknek" – mondta az izraeli külügyminiszter.

Donald Trump amerikai elnök kedd este úgy nyilatkozott, hogy tábornokai szerint valószínűleg robbanószerkezet okozhatta a robbanásokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X