Különutas: a svédek főjárványszakértője maszkviselés ellen szólalt fel
Anders Tegnell, a svéd közegészségügyi hivatal járványügyi szakértője kedden a svéd közszolgálati rádióban azt nyilatkozta, hogy a hivatala a maszk ajánlásához további kutatási eredményeket vár, amelyek bizonyítják a viselés előnyeit.
Tegnell egy nappal azután mondta ezt, hogy a svéd Karolinska Intézet jelentésben foglalt állást a maszkok mellett, mert arra jutott, hogy azok akadályozzák a kórokozó terjedését. Tegnell szerint viszont az intézet nem állt elő új ismeretekkel, csupán közismert állításokat fogalmazott meg. A legfőbb svéd járványszakértő szerint ráadásul több lehet a maszk hátránya, mint előnye, mivel ha nem megfelelően használják, a fertőzés továbbadását segítheti.
A kérdésre, miszerint ha így van, akkor miért javasolja, sőt teszi kötelezővé az országok többsége a maszkok viseletét, Tegnell azt felelte, hogy ezt tőlük kell megkérdezni, majd pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a „maszkpárti” országok közül néhányban sebesen terjed a járvány. „A maszk soha nem lehet tökéletes megoldás a járvány ellen” – mondta a svéd közegészségügyi hivatal járványügyi szakértője.
A 10 millió lakosú Svédországban keddig 5747-en haltak meg a járvány miatt – tízszer annyian, mint Magyarországon -, és 81 ezer 181-en fertőződtek meg bizonyítottan koronavírustól. Stockholm nem vezetett be korlátozásokat a járvány tetőpontján sem, és maszkviseletet sem javasolt a lakosságnak.
- 33131 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33133 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33134 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33135 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33136 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33136 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni