Joe Biden nem lesz jelen a demokraták konvencióján, hogy személyesen fogadja el a jelöltséget


-A A+

Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje nem lesz jelen a párt augusztusban tartandó elnökjelölt-állító konvencióján a Wisconsinban lévő Milwaukee-ban - jelentette be szerdán kiadott közleményében a Demokrata Párt szervezőbizottsága.

 

A közlemény szerint Biden tanácskozott közegészségügyi és járványügyi szakemberekkel, és ezt követően döntött úgy, hogy "a köz egészsége védelmében" nem vesz részt a konvención. A jelöltséget elfogadó beszédet Joe Biden Delaware államban lévő lakásából mondja el és videón közvetítik. Ennek pontos időpontját a Demokrata Párt illetékesei későbbre ígérték. A konvenciót egyébként augusztus 17-e és 20-a között tartják, teljes egészében interneten.

Szerdán Donald Trump amerikai elnök, a republikánusok jelöltje a Fox televíziónak adott interjújában jelezte: ő és munkatársai azt fontolgatják, hogy a jelöltséget elfogadó beszédet a Fehér Házból sugározzák. Trump szintén a koronavírus-járványra és az egészségügyi óvintézkedésekre hivatkozott. Az augusztus 24-e és 27-e között tartandó republikánus elnökjelölt-állító konvenciót ugyancsak interneten közvetítik, a sajtó jelenléte nélkül.     

Az Egyesült Államokban eddig csaknem ötmillió diagnosztizált fertőzöttet és több mint 155 ezer halottat követelő koronavírus-járvány teljesen megváltoztatta az amerikai elnökválasztási folyamatot. Alig került sor nagyobb kampányrendezvényre. Ezeket csakis Trump tartotta. Biden csupán a Delaware-ban lévő házából kapcsolódott be interneten néhány adománygyűjtő rendezvénybe.








EZT OLVASTA MÁR?

X