Berlin is kételkedik a koronavírus elleni orosz védőoltásban
Kételyeit fejezte ki a koronavírus elleni új orosz védőoltás minősége, hatékonysága és biztonságossága iránt a német egészségügyi minisztérium kedden.
„Nincsenek ismert adatok az orosz vakcina minőségével, hatékonyságával és biztonságosságával kapcsolatban” – jelentette ki az RND német sajtókonzorcium munkatársainak a tárca szóvivője. Hangsúlyozta, hogy „az Európai Unióban a betegek biztonsága a legfontosabb prioritás”.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden jelentette be, hogy Oroszország kifejlesztette a koronavírus elleni első védőoltást, amely a Szputnyik V nevet kapta. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az állítást még független és tudományos vizsgálatok során ellenőrizni kell. Az orosz bejelentés a vakcina gyártásának szeptemberi megkezdéséről megelőzte a kísérletek lezárulását, a tesztelés több ezer emberen történő harmadik fázisa csak szerdán veszi kezdetét.
„Előbb ki kell mutatni, hogy a használat és a kockázat közötti összefüggés kedvező, mielőtt széles körben gyártani kezdik a szert” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy Berlin még nem tárgyalt a kérdésről Oroszországgal. „A gyógyszerészeti minőségen túl a vakcina európai engedélyezésének feltétele a gyógyszer hatékonyságáról és biztonságáról a klinikai vizsgálatok során gyűjtött elegendő ismeretanyag is” – hangsúlyozta a szóvivő.
A WHO közölte, hogy a szer elsődleges minősítése előtt „szigorú eljárásokban” kell megvizsgálnia „a klinikai tesztek során gyűjtött” adatokat, a nemzetközi tudományos közösség pedig kétségeinek adott hangot.
- 33190 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33192 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33193 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33194 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33195 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33195 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni