Mazsihisz: megdöbbentő, hogy Tormay Cécile-ről neveznek el utcát Budapesten


-A A+

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) megdöbbentőnek tartja, hogy az első zsidótörvény hatálybalépésének 75. évfordulóján Tormay Cécile-ről neveznek el utcát Budapest II. kerületében, és arra kéri Tarlós István főpolgármestert: vonja vissza a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén meghozott döntést.

A Mazsihisz közleményében azt írta: Tormay Cécile Horthy Miklós kedvenc írónője volt, aki antiszemita nézeteit nyíltan vállalta, és akinek számos gondolatát irányadónak tartották "a magyar politikai antiszemitizmus vezéralakjai".

A szövetség felkérte Tarlós Istvánt, hogy vonja vissza ezt a döntést, s tegye mindezt összhangban Magyarország kormányának nyilatkozatával, amelyet Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Jeruzsálemben, az antiszemitizmus elleni világfórumon ismertetett a világ közvéleményével: "Magyarországon a kormány mindig is fellépett és számtalan intézkedést tett az elmúlt három évben annak érdekében, hogy az antiszemita jelenségek ne nyerjenek nagyobb teret, illetve visszaszoruljanak".

 A Mazsihisz közleményében úgy fogalmazott: "ezen gondolatok jegyében kérjük a főpolgármestert: ne nevezzenek el a fővárosban közterületet olyan személyről, akinek élete és munkássága megkérdőjelezi a magyar kormány elkötelezettségét az antiszemitizmus elleni küzdelemben".








EZT OLVASTA MÁR?

X