Katonai puccs Maliban, lemondott az elnök
A zendülő katonák által őrizetbe vett Ibrahim Boubacar Keita mali elnök bejelentette szerda hajnalban, hogy a hadsereg akaratának megfelelően és a vérontás elkerülése érdekében lemond, továbbá feloszlatja a parlamentet.
Keita rövid beszédet intézett az ország népéhez az állami televízióban. Szólt arról, hogy 2013-as megválasztása óta mindvégig az ország helyreállítása volt a célja, valamint hogy felrázza a hadsereget, amelynek a dzsihadisták sorozatos támadásaival kellett megküzdenie. Az elmúlt hónapok tüntetésein, amelyeken az ő lemondását követelték, sokan meghaltak, „és ez volt a legrosszabb”.
„De ha ma a hadsereg egyes elemei úgy gondolják, hogy ezeknek az eseményeknek az ő beavatkozásukkal kell véget vetni, akkor van-e nekem választási lehetőségem? Engedelmeskedem nekik, mert nem akarok semmilyen vérontást a hatalmon maradásomért. A törvények szerint pedig ebből az következik, hogy fel kell oszlatnom a kormányt és a parlamentet” – tette hozzá.
Katonák kedden este vették őrizetbe őt, Boubou Cissé kormányfőt, több minisztert, katonai parancsnokokat, és a fővárosból egy támaszpontra szállították őket. Ezután a kabinet kiadott egy közleményt, amelyben nyugalomra szólította föl a lakosságot, és elismerte, hogy jogos lehet a katonák csalódottsága. Jelezték, hogy a kormányzat kész a párbeszédre.
Elítélte a katonai hatalomátvételt az ENSZ, az Európai Unió, az Afrikai Unió és a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS), amelynek tagja Mali is. Az ECOWAS felfüggesztette Mali szavazati jogát a testületben, a Malival szomszédos tagországok lezárták vele közös határaikat, és szerdára az államfők tanácskozást hívtak össze. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa is rendkívüli ülést tart szerdán az ügyben.
A Keita elnökkel szemben álló ellenzéki mozgalom, az M5-RFP koalíció szerint a katonák akciója, amellyel őrizetbe vették az államfőt és a miniszterelnököt, nem puccs, hanem népfelkelés. Keita elnök „nem akarta meghallgatni a népet. Alternatívát ajánlottunk neki, de ő gyilkosságokkal válaszolt” – mondta még az este Nouhoum Togo, az ellenzéki mozgalom szóvivője.
Ingatag belpolitikai helyzet
Maliban különösen ingatag a belpolitikai helyzet az áprilisi parlamenti választások óta. Az ellenzék megvádolta Keita elnököt, hogy szavazatvásárlással és az ellenzék megfélemlítésével szerzett többségi támogatást a voksoláson.
Nyolc éve a Kati támaszpontnak kulcsszerepe volt az akkori erőszakos hatalomváltásban Maliban: innen indult ki az a puccs, amelynek eredményeként Keita az afrikai ország élére kerülhetett. De mindvégig óriási nyomás nehezedett rá, mert 2012 óta nem sikerült levernie Mali északi részén a dzsihadista felkelést, korrupcióval vádolták, és a gazdaság gyengélkedik.
- 34915 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34918 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34918 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34919 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34920 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34921 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni