Az Európai Unió nem ismeri el a fehéroroszországi elnökválasztás eredményét


-A A+

Az Európai Unió nem ismeri el a fehéroroszországi elnökválasztás eredményét - jelentette be a német kancellár szerdán Berlinben a huszonhét tagország állam-, illetve kormányfőjének videokonferenciája után.

Angela Merkel kijelentette, hogy a fehéroroszországi elnökválasztás "nem volt sem fair, sem szabad", ezért az EU nem ismeri el az eredményét. Az EU a békés tüntetők mellett áll, és elítéli a minszki "rezsim" által a demonstrálókkal szemben alkalmazott "brutális erőszakot" - mondta.

Az EU követeli a fehérorosz kormánytól, hogy tartózkodjon az erőszaktól, biztosítsa a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságát, illetve a független sajtó működését. A minszki vezetésnek szabadon kell bocsátania "a politikai foglyokat, méghozzá feltétel nélkül", és meg kell kezdenie a "nemzeti párbeszédet".

Gondoskodni kell arról, hogy ebbe a párbeszédbe az ellenzék és valamennyi társadalmi csoport szabadon bekapcsolódhasson. A folyamat megszervezésében és előmozdításában közreműködhetne az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az elnökválasztáson történt súlyos visszaélések kivizsgálásában pedig részt vehetne az EBESZ emberi jogi intézete, a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) - közölte Angela Merkel.

Az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét betöltő Németország kancellárja külön köszönetet mondott Litvánia és Lengyelország kormányának Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki elnökjelölt befogadásáért, valamint a helyi civil társadalom támogatásáért.

A többi között hangsúlyozta, hogy Fehéroroszország társadalmának függetlenül, külső befolyásolás nélkül kell döntenie jövőjéről. Mint mondta, "Fehéroroszországnak önállóan kell határoznia útjáról". Aláhúzta: "nagyon ügyelünk arra, hogy ne mi mondjuk meg Fehéroroszországnak, mi ott a teendő, hanem a fehéroroszországi ellenzék nyilvánítsa ki, hogy mit kíván tenni".

A fehéroroszországi tüntetések augusztus 9. óta tartanak, amikor Aljakszandr Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát. Az egykori téeszelnök a hivatalos adatok szerint a szavaztok 80 százalékával győzött az elnökválasztáson. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást.

A szavazatok újraszámlálásának követelésére ezrek vonultak az utcára országszerte. A megmozdulások annak ellenére folytatódtak, hogy a rendőrség brutálisan lépett fel. A választásokat követő négy napban mintegy hétezer embert vettek őrizetbe, könnygáz- és hanggránátokkat és gumilövedékeket vetettek be. Legalább két tüntető meghalt.

Aljakszandr Lukasenka legfőbb vetélytársa, az angol nyelvtanárból előlépett Szvjatlana Cihanouszkaja a választás után Litvániába menekült. Hétfőn egy videoüzenetben kijelentette, hogy készen áll Fehéroroszország vezetésére.








EZT OLVASTA MÁR?

X