Tízezrek tüntetnek a minszki Függetlenség terén


-A A+

Újra tömegek gyűltek össze Minszkben, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök lemondását követelve. Alaptalannak nevezte a NATO szóvivője Aljakszandr Lukasenka azon állításait, hogy a katonai szövetség csapatokat vonultat fel Fehéroroszország nyugati határai mentén.

Mivel a biztonsági erők több metróállomást is lezártak, ezért az embertömegek gyalogosan keltek útra a békés tüntetésre. A rendőrség hangosbemondókkal figyelmeztette az embereket, hogy ne vegyenek részt a hatóságilag nem engedélyezett megmozduláson.

A tüntetést követően egy szabadság menetet is akarnak tartani egy új Fehéroroszországért. Múlt vasárnap százezrek vonultak fel a hatodik mandátumát vitatott körülmények között elnyert Lukasenka ellen.

„A tömegrendezvények megtartása illegális, a résztvevőket felelősségre vonják” – közölte a belügyminisztérium. Ivan Kubrakov, a minszki rendőrség vezérőrnagya videóüzenetben provokációra figyelmeztetett és felszólított mindenkit, hogy maradjon távol a Függetlenség terétől.

Lukasenka: külföldről próbálnak forradalmat szítani 

Lukasenka, aki ismételten az állítja, hogy külföldről próbálnak forradalmat szítani Fehéroroszországban, azzal fenyegetőzött, hogy kemény kézzel fellép a nyugalom helyreállítása érdekében.

A védelmi minisztérium vasárnap közleményben tudatta, hogy mostantól a hadsereg látja el az emlékművek védelmét. A tárca leszögezte, hogy az emlékművek térségében történő esetleges rendbontások és zavargások esetén a tüntetők már nem a városi rendőrséggel, hanem a hadsereggel kerülnek szembe.

Az elnök élesen bírálta a tüntetők egyházi támogatását és szankciókat helyezett kilátásba. „Felekezeteink álláspontja meglep” – mondta Lukasenka szombaton. Az elnöki hivatal honlapján megjelent beszédében hangsúlyozta, hogy a papoknak nem szabadna az ellenzékiek nevében felszólalniuk. Hozzátette, hogy az állam mindezt nem fogja félvállról venni, az érintetteknek pedig szégyellni kell magukat.

Kiállt az egyház

Különösen a katolikus egyház állt ki a választási csalás és a rendőrségi brutalitás ellen tiltakozók mellett. Mindemellett minden felekezet erőszakmentességet és országos párbeszédet sürgetett. A 9,5 millió fehérorosz többsége ortodox vallású, csak mintegy 15 százalékuk katolikus.

Szvjatlana Cihanouszkaja Litvániába menekült fehérorosz ellenzéki elnökjelölt vasárnap köszönetet mondott a balti ország támogatásáért. „Litvániában teljességgel biztonságban érzem magam” – hangoztatta a BNS helyi hírügynökségnek adott interjújában.

„A litvánok jóindulatát és segítőkészségét látom a fehérorosz nép számára” – mondta. „Itt vagyok és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy hasznára legyek az embereknek és segítsek egy új, tisztességes és átlátható választás megtartásáért folytatott harcukban” – tette hozzá.

Cihanouszkaja hangsúlyozta: nem várható, hogy egyhamar véget érjenek a tömegtüntetések. „Az emberek felocsúdtak és nincsenek többé abban a helyzetben, hogy együtt éljenek egy kormányzattal, amelyet nem fogadnak el” – mondta. Hozzáfűzte, hogy az emberek nem tudják megbocsátani a minszki vezetésnek az erőszakot az ország lakói ellen.

Cihanouszkaja a vasárnap közzétett interjúban egyben kijelentette, hogy a fehérorosz nép jogaiért folytatott harc szimbólumává vált és „nemzeti vezetőként” jellemezné magát.

Az ellenzék szerint Lukasenka csalt a választáson, és így sikerült a hivatalos adatok szerint a voksok több mint 80 százalékát megszereznie. Cihanouszkaja magát látja a vitatott elnökválasztás igazi győzteseként, bár a hivatalos adatok szerint a szavazatok 10,12 százalékát kapta. A szavazás után tömegtüntetések kezdődtek országszerte. Az első napokban több ezer demonstrálót vettek őrizetbe, halálos áldozatok is voltak. Tüntetőkön kívül a rendvédelmi szervek többtucatnyi tagja is megsérült.

Cáfolja a NATO a csapatmozgásokat

Alaptalannak nevezte a NATO szóvivője Aljakszandr Lukasenka azon állításait, hogy a katonai szövetség csapatokat vonultat fel Fehéroroszország nyugati határai mentén. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője egy interjúban óva intett mindenkit attól, hogy Fehéroroszországban "egy második Ukrajnát" lásson.

A fehérorosz elnök szombaton egy katonai támaszponton elmondott beszédében azt hangoztatta, hogy külföldről próbálnak forradalmat szítani Fehéroroszországban. Kijelentette, hogy nyugatról, az EU-tag Lengyelország és a NATO részéről az a veszély fenyeget, hogy annektálni készülnek Fehéroroszország nyugati régióját, amelynek székhelye Grodno. Egyben arra figyelmeztetett, hogy a minszki vezetés a legkeményebb intézkedésektől sem riad vissza, hogy megőrizze Fehéroroszország egységét.

"A NATO nem jelent veszélyt sem Fehéroroszország, sem más ország számára, és nem vezényelt katonákat a térségbe" - közölte szombat este Brüsszelben a katonai szervezet szóvivője.

Gitanas Nauseda litván elnök is cáfolta Lukasenka kijelentéseit. "A rendszer minden áron megpróbálja elterelni a figyelmet Fehéroroszország belső problémáiról, teljesen alaptalan közleményeket adva ki képzelt külső veszélyekről" - hangoztatta Nauseda az AFP francai hírügynökségnek nyilatkozva.

Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök egyik tanácsadója szintén a Lukasenka-rendszer propagandájának nevezte azt a felvetést, hogy Lengyelország Fehéroroszország határainak destabilizálására törekszik. "Lengyelország tiszteletben tartja Fehéroroszország egységét" - idézte Krzysztof Szczerskit a PAP lengyel hírügynökség.








EZT OLVASTA MÁR?

X