Radikálisokat vettek őrizetbe Ukrajnában egy Moszkva-barát aktivisták elleni támadás miatt


-A A+

Az ukrán rendőrség őrizetbe vett és meggyanúsított 14 radikálist, akik csütörtök este fegyveresen rátámadtak egy Moszkva-barát aktivistákat szállító mikrobuszra a kelet-ukrajnai Harkiv közelében, megsebesítve négy férfit – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Valerij Szokurenko megyei rendőrfőnök.

A liga.net hírportál beszámolója szerint Szokurenko nem árulta el, hogy a támadók mely párthoz, illetve szervezethez tartoznak. A megtámadott mikrobuszban a Ellenzéki Blokk – az Életért elnevezésű, Moszkva-barát párthoz közel álló, s a párt egyik parlamenti képviselője, Illja Kiva által vezetett szervezet aktivistái utaztak.

„Két radikális erő csapott össze, amelyek befolyásolni akarják a helyi politikai folyamatokat, előnyt próbálnak maguknak szerezni, megfélemlítik az állampolgárokat, a részleteket majd a nyomozás kideríti” – fogalmazott a rendőrfőnök. Emlékeztetett arra, hogy a húszfős Moszkva-barát csoport egy rendezvényükről volt hazatérőben, amikor a támadás érte őket.

Egy Mitsubishi típusú gépjármű állta a mikrobuszuk útját Ljubotin város közelében az autóúton. A támadók önvédelmi lőfegyverekkel tüzet nyitottak a buszra, kövekkel bezúzták a jármű ablaküvegeit, kivágták a gumiabroncsokat, a majd elhajtottak.

A 18 és 33 év közötti elkövetők egy részét csoportosan elkövetett emberölési kísérlettel, másokat közülük garázdasággal vádolt meg a rendőrség. A sérültek állapotával kapcsolatban a rendőrfőnök elmondta, hogy egy agyrázkódást szenvedett, kettőt a vállán, egyet pedig a lábán talált el egy-egy lövedék.

Szokurenko tájékoztatott továbbá arról, hogy még további 35 személyről derítette ki a rendőrség, hogy köze volt a támadáshoz, közülük jelenleg ötöt már előállítottak kihallgatásra.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram üzenetküldő portálon megköszönte a rendőröknek, hogy ilyen gyorsan őrizetbe vették a busz elleni támadás gyanúsítottait. Hangsúlyozta: nem engedhető meg, hogy Ukrajnában visszatérjenek a „90-es évek utcai leszámolásai”. Leszögezte, hogy a támadókat politikai hovatartozásuktól függetlenül felelősségre kell vonni.

(Címlapkép forrása: Kyiv Post)








EZT OLVASTA MÁR?

X