Továbbra is átutazhatnak Magyarországon a román állampolgárok


-A A+

Telefonon tárgyalt magyar hivatali kollégájával, Szijjártó Péterrel a román külügyminiszter, Bogdan Aurescu. A román külügyi tárca tájékoztatása szerint Szijjártó biztosította Aurescut, hogy továbbra is át lehet utazni az eddigi feltételek mellett Magyarország területén.

A tárgyalás során Szijjártó Péter miniszter megerősítette, hogy a román állampolgárok továbbra is átutazhatnak Magyarországon, és a határon túl dolgozó román állampolgárok helyzetében sem áll be változás. Magyarországon a már korábban kijelölt útvonalakon és határátkelőkön, az eddigi feltételek mellett lehet átutazni. A bejelentett új rendelkezések csak azokra az esetekre vonatkoznak, ha Magyarország az utazás célállomása – közölte a román külügy.

A Magyarországra való beutazás feltételeiről itt lehet aktualizált információkat szerezni.

Az átutazás engedélyezésének feltétele, hogy az illető személy maximum 24 órát töltsön Magyarország területén, ne legyenek COVID-19-re utaló tünetei, dokumentummal igazolja a célországot és az utazás célját, valamint bizonyos legyen, hogy a magyar állam területét elhagyva az utazás során érintendő további országok beengedik a területükre. Az átutazás csak a magyar rendőrség weboldalán közzétett útvonalakon történhet. Ezen a megálló- és pihenőhelyeket is megszabják.

Mint írtuk, a koronavírusjárvány-helyzet alakulása miatt a járvány első hulláma idején alkalmazott határvédelmi szabályokhoz való visszatérésről döntött pénteken a magyar kormány.

(Címlapfotó: Pataky Lehel Zsolt)








EZT OLVASTA MÁR?

X