Egész Hollywood gyászolja Chadwick Bosemant


-A A+

Szombaton Los Angeles-i otthonában elhunyt a Fekete Párduc, Chadwick Boseman, aki négyéves küzdelmét vesztette el a vastagbélrákkal szemben. Színésztársai, rajongói – és nem csak – a közösségi médiában emlékeztek meg a 43 éves tehetségről.

Színésztársai, sportolók, zenészek és Hollywood sztárjai, rajongók és politikusok is lerótták tiszteletüket az elhunyt színész előtt a közösségi médiábann. 

Viola Davis, aki A James Brown sztoriban és egy bemutatás előtt álló August Wilson-adaptációban is együtt szerepelt vele, a színész „tehetségét, szellemiségét, szívét és hiteles játéká” emelte ki mikroblogos üzenetében.

A színész-rendező Jordan Peele (Tűnj el!) nagy csapásnak nevezte Boseman halálát. Az Amerika kapitányt játszó Chris Evans valódi, eredeti tehetségként emlékezett rá. „Elkötelezett, folyton kíváncsi művész volt” – írta. 

 

Joe Biden, az amerikai demokraták elnökjelöltje Twitterében arról szólt, hogy „Boseman generációkat inspirált, megmutatta nekik, hogy bárkivé válhatnak, akár szuperhőssé is”.

T'Challa szerepét először az Amerika kapitány: Polgárháború című Marvel-képregényfilmben játszotta el 2016-ban, két évvel ezelőtt pedig világszerte nagy sikert aratott a Fekete Párduccal, amelynek főszerepét alakította. A filmben elhangzó köszöntés, a Wakanda Forever szállóigévé vált. 

Boseman a premieren így nyilatkozott: „Nem hiszem, hogy a világ kész lett volna egy Fekete Párducra ez előtt a film előtt. Társadalmilag és politikailag sem volt erre felkészülve”. A filmbeli karaktere utoljára a Bosszúállók: Végjátszma című filmben jelent meg Tony Stark temetésén. A Marvel stúdió ugyanakkor már bejelentette, hogy elkésztik a Fekete Párduc folytatását.

 

Bár Hollywoodban sztár lett belőle, Boseman nyilatkozataiban továbbra is megfogalmazta kétségeit. „Fekete színészként nem tapasztalhatod meg azt, amit fehér színészként. Nincsenek ugyanolyan lehetőségeid. Ez evidens és igaz” – fogalmazott. Mint hozzáfűzte, csak abba kell belegondolni, hogy „hány olyan filmet láthatunk, amelyben egy fekete színész a szerelmes főhős, és megismerjük a lelki világát, intellektusát. Furcsa ezt mondani, de ez nem túl gyakran fordul elő”.

Twitter: rekordot döntöttek a reakciók

Szombaton a Twitter bejelentette, hogy a színész oldalán bejelentett halálhír minden idők legnépszerűbb bejegyzése lett a közösségimédia-felületen. 24 óra alatt több mint 6 millióan lájkolták a posztot, ami méltó megemlékezés a Twitter szerint.  

 

(Címlapfotó forrása: Chadwick Boseman/Twitter)








EZT OLVASTA MÁR?

X