Egyidőben imádkoznak a világ katolikusai vasárnap


-A A+

Ferenc Pápa 2013. június 2-án, vasárnap római idő szerint 17-18 órakor szentségimádást vezet a római Szent Péter téren, a téma: „Egyetlen Úr, egyetlen hit.” A  Szentatya két imaszándékot javasol:  a világegyház a közös Szentségimádásban egyesüljön, hogy hallgassa és teljesítse Isten Igéjét, és tegyen tanúságot Isten szeretetéről, valamint a szenvedők, a kitaszítottak, a különböző rabszolgaságban sínylődők, a kizsákmányolt kiskorúak és nők számára jöjjön el az emberi méltóság megbecsülése. Az imádságban 1,2 milliárd római katolikus vallású személy vehetne részt, ha mindenki magáénak érzi.

Mivel a pápa azt kéri, hogy a hit évében ezt a Szentórát vele együtt tartsák a világ minden részén, a magyar katolikusok is csatlakoznak a világméretű vasárnapi szentségimádáshoz. Jakubinyi György erdélyi érsek is elektronikus úton szétküldött levelében arra kéri az főegyházmegye papjait, hogy ahol lehetséges, vasárnap a mi időnk szerint délután 18-19 órakor Szentórát tartsanak Szentségimádással a plébániatemplomokban.

A Magyar Katolikus Egyház minden egyházmegyéje csatlakozik a világméretű vasárnapi szentségimádáshoz, amelyet úrnapjára hirdetett meg Ferenc pápa. A katolikus egyházfő a római Szent Péter-bazilikában vezeti a szertartást, ezzel egy időben Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a budapesti Szent István-bazilikában tart ugyanilyen szándékkal liturgiát - közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel.

Emlékeztetett arra: a hit évének jegyében született kezdeményezést az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa jelentette be kedden, ennek megfelelően Rómában vasárnap délután öt és hat óra között tartják a szertartást, világszerte pedig minden székesegyházban és templomban ehhez igazítják az időpontot. Így a Cook-szigeteken, Rarotongán hajnali három órakor, az Egyesült Államokban, New Orleansban délelőtt tíz órakor, Hanoiban, Vietnam fővárosában éjszaka tizenegy órakor, Új-Zélandon pedig már hétfőn, hajnali három órakor tartják majd a szentségimádást - tette hozzá a sajtóreferens.

Tóth János Csaba megjegyezte: szentségimádáskor a hívek az oltáriszentségben, az átváltoztatott bor és kenyér színében jelen lévő Jézus Krisztus iránti tiszteletüket fejezik ki.

Utalt Ferenc pápa szavaira, aki "két szándékra kéri az egyetemes egyház imáját a szent óra alatt". Egyrészt azért, hogy Jézus Krisztus hűséges hirdetését az egyház "mint az irgalom hordozója adja tovább, növekedve a szeretetben, s így választ tudjon adni a fájdalomra és a szenvedésre, visszaadva az örömöt és a derűt". Másrészt a szenvedőkért, azaz "mindazokért, akik szerte a világon rabszolgaságban szenvednek; a háborúk, az emberkereskedelem, a kábítószer-kereskedelem áldozataiért. A gyermekekért és nőkért, akik bármilyen erőszaktól szenvednek. (...) És mindazokért, akik egzisztenciális veszélyben vannak: a munkanélküliekért, idősekért, elvándorlókért, hajléktalanokért, foglyokért és minden, a társadalom peremére szorult emberért. Azért, hogy az Egyház imája és tevékeny közelsége vigasztalja őket, erősítse reményüket, és bátorítsa őket az emberi méltóság védelmében."

XVI. Benedek pápa a II. vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából, 2012. október 11-i kezdettel hirdette meg a hit évét. Az új evangelizáció szellemében rendezett tematikus év a nyugalmazott pápa szándékának megfelelően a idén november 24-én fejeződik be. Magyarországon az egyházmegyék saját szervezésű programokkal kapcsolódtak a hit évéhez - tette hozzá a sajtóreferens.

Erdő Péter a XVI. Benedek pápa által Rómában összehívott püspöki szinóduson képviselte a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát és az egész Magyar Katolikus Egyházat, amikor részt vett a hit évének megnyitó szentmiséjén is a Szent Péter-bazilika előtti téren, tavaly október 11-én.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X