Fehéroroszország – az orosz kormányfővel tárgyalt Lukasenka


-A A+

Fehéroroszország és Oroszország jelentősen közeledett a legégetőbb kérdések megoldásához – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő csütörtökön Minszkben a Mihail Misusztyin orosz kormányfővel folytatott tárgyalásokon – jelentette a BelTA fehérorosz állami hírügynökség.

„Nagyon hálás vagyok önöknek az utolsó hetekért, sőt talán egy-másfél hónapért. Amióta intenzív tárgyalások folynak kormányaink között. Erről még a választások előtt megállapodtunk Vlagyimir Vlagyimiroviccsal (Vlagyimir Putyin orosz elnökkel). Raman Aljakszandravics (Raman Haloucsanka kormányfő) tegnap jelentette nekem, hogy jelentősen előrehaladtak a legégetőbb kérdések megoldásában” – idézte a BelTA az államfőt.

Lukasenka a tervek szerint két héten belül Moszkvában fog tárgyalni Vlagyimir Putyinnal – közölte szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Misusztyin csütörtökön népes küldöttség élén érkezett a fehérorosz fővárosba. A küldöttség tagjai között volt a gazdasági, a kereskedelmi, az energiaügyi, a kulturális és az egészségügyi miniszter is.

Misusztyin az államfővel folytatott megbeszélés után két órán át vendéglátójával, Raman Haloucsanka miniszterelnökkel tárgyalt. A fehérorosz kormányfő a kibővített körben folytatott megbeszélésen azt javasolta orosz vendégének, hogy a következő közös kormányülésen tárgyaljanak a szövetségi állam továbbfejlesztéséről. A fehérorosz kormányfő szerint bizonyos erők, amelyek elbukták a politikai villámháborút, most a fehérorosz gazdaság tönkretételén munkálkodnak.

„Mi azonban érezzük szövetségesünk, az Oroszországi Föderáció támogatását, amely külkereskedelmünkben az idei év január-július időszakára vetített 48 százalékos részvételével alapvető gazdasági partnerünk” – szögezte le. Hozzátette, hogy Oroszország egyúttal a legnagyobb külföldi befektető is a fehérorosz gazdaságba, az idei első félévben befektetései megközelítették a kétmilliárd dollárt.

Misusztyin hangsúlyozta, hogy Fehéroroszország szuverenitását tiszteletben kell tartani, teljességgel ki kell zárni minden külföldi beavatkozást az ottani belpolitikai folyamatokba, tartózkodni kell mindenféle fenyegetéstől és egyoldalú szankciók alkalmazásától.

A fehérorosz kormányfő szerint külső erők próbálják „bedönteni a fehérorosz államot”, és éket akarnak verni Fehéroroszország és Oroszország közé. A „színes forradalom” forgatókönyvét akarják megvalósítani, amelyet „Minszk már jól ismer a szomszédságából”.

Moszkva és Minszk három-négy héten belül megállapodhat a koronavírus elleni orosz védőoltás fehéroroszországi felhasználásáról – mondta Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter.

Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter pedig közölte, az orosz cégek javasolták, hogy 2021-ben is a jelenlegi árképzés alapján szállítsanak kőolajat Fehéroroszországba. Az árképzésről folytatott vita miatt az év elején szinte teljesen leálltak a Fehéroroszországba irányuló szállítmányok. A vitát később rendezték.

Oroszország továbbra is Fehéroroszország legközelebbi szövetségese, annak ellenére, hogy Lukasenka azzal vádolta meg az őrizetbe vett orosz zsoldosokat, hogy az augusztus 9-i elnökválasztás előtt destabilizálni akarták Fehéroroszországot.

Az Európai Unió, amely szerint az elnökválasztás nem volt „sem tiszta, sem tisztességes”, elítélte a minszki tiltakozók elleni erőszakos hatósági fellépést.








EZT OLVASTA MÁR?

X