Ezren megsérültek a harmadik napja folyó török tüntetéseken


-A A+

Könnygázzal és vízágyúkkal lépett fel a rendőrség Törökországban a kormány ellen tüntetőkkel szemben, de a három napja kezdődött tiltakozó akciók éjszaka is folytatódtak.

Török médiabeszámolók szerint éjszaka Isztambul Besiktas városnegyedben is bevetette a hatóság a tömegoszlató eszközöket, miután a tüntetők a kormányzati irodákat próbálták megközelíteni. Többen komolyabb sérülést szenvedtek a könnygáztól. A központi Taksim téren ugyanakkor békés volt a tüntetés.

Ankarában a rendőrök kiszorították a tüntetőket a központból, de a tiltakozók Kavaklidere lakónegyednél megálltak, és onnan a könnygázzal is dacolva nem hátráltak tovább.

Izmirben szintén vízágyúkhoz folyamodott a hatóság.

Muammer Güler belügyminiszter közlése szerint 67 városban összesen több mint 200 tüntetés volt az elmúlt napokban.

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogvédőszervezet a harmadik napja zajló tüntetésekkel kapcsolatban két halottról tett említést. A beszámolók a sebesültek számát ezernél többre, az őrizetbe vettekét ezer körülire teszik.

A történtek miatt külföldről önmérsékletre szólították fel az érintetteket, és többen aránytalannak ítélték a rendőrség beavatkozását.

Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője visszafogottságra szólította fel a feleket, és párbeszédet sürgetett a békés megoldás érdekében. Laura Lucas, a Fehér Ház szóvivője a nyugalom helyreállítására szólított, a rendfenntartó erőket pedig kiemelten visszafogottságra kérte.

Több külföldi helyszínen - így Németországban és más országokban - szolidaritási tüntetéseket tartottak a török tiltakozókkal.

Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint diktátorként irányítaná az országot. Azzal vádolta az ellenzéket, hogy az áll a tüntetések mögött, a tiltakozásban résztvevőket pedig fosztogatóknak minősítette.








EZT OLVASTA MÁR?

X