Navalnijhoz köthető orosz ellenzékiekre támadtak Novoszibirszkben


-A A+

Ismeretlen bűzös folyadékkal támadtak meg Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikushoz köthető ellenzéki aktivistákat kedden Novoszibirszkben, legalább három ember kórházba került – közölte a CNN amerikai hírtelevízió a honlapján.

Olga Guszeva, Navalnij csapatának helyi programmenedzsere szerint két – tréningruhába öltözött, maszkot viselő – férfi rohant be az ellenzéki Novoszibirszk Koalíció 2020 irodájába, amely egyben a Navalnij-csapat helyi központja is.

„Az egyikük tartotta az ajtót, míg a másik káromkodásokkal egy sárga folyadékkal teli palackot dobott, amelynek szúrós vegyszerszaga volt” – mondta Guszeva a CNN-nek. A történteket a biztonsági kamerák rögzítették.

A támadás időpontjában mintegy ötvenen tartózkodtak az irodában, köztük alkalmazottak, akik egy választási megfigyelői tanfolyamon vettek részt. Guszeva szerint az elviselhetetlen szag miatt mindenkinek el kellett hagynia az épületet. Azt mondta, hogy az emberek elkezdtek köhögni, három önkéntest pedig kórházba kellett szállítani, mert rosszul lettek: szédültek és rángatóztak, illetve nehezen lélegeztek.

Navalnij néhány nappal azt megelőzően látogatott a szibériai városba, hogy augusztus 20-án rosszul lett és kómába esett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. A politikus a szeptember 13-i helyi választásokra készülő ellenzéki jelöltekkel találkozott, és a helyi tisztségviselők korrupciós ügyeiről forgatott videókat a délnyugat-szibériai Tomszk városában. Novoszibirszkben szintén regionális választásokat tartanak.








EZT OLVASTA MÁR?

X