Trump tudta, hogy halálos veszélyt jelent a koronavírus, de elbagatellizálta


-A A+

Az amerikai elnök már hetekkel korábban az első igazolt fertőzéses halál előtt tudatában volt annak: az új típusú koronavírus veszélyes, légi úton terjed, erősen ragályos, és jóval halálosabb az influenzánál. Donald Trump nyilvánosan mégis alábecsülte a fenyegetést.

Ez Bob Woodward amerikai újságíró állítja abban a megjelenés előtt álló könyvében, amely részben az elnökkel folytatott beszélgetéseken alapul. Az újságíró és Trump beszélgetésének ezt a hangfelvételét a szerző átadta a CNN hírtelevíziónak, amely a honlapján tette közzé az anyagot.

A Düh című könyvének megírásához Woodward tavaly december óta 18 alkalommal találkozott Trumppal. A beszélgetéseket rögzítette is.  A most nyilvánosságra került beszélgetésrészletből úgy tűnik, mintha Trump már februárban tudott volna arról is, hogy a vírus miként terjed.

„A levegőben terjed, és ez mindig keményebb (következményekkel jár), mint hogyha érintés útján terjedne. Érintésnél elég, ha nem nyúlsz hozzá semmihez, ugyebár? De ha levegővel terjed, akkor elég, ha egyszerűen beszívod azt a levegőt, és máris elkaptad. Nagyon agyafúrt dolog ez. És nagyon kényes. S még halálosabb egy erélyes influenzánál is” – fogalmazott Trump az egyik beszélgetésben.

A CNN emlékeztetett, hogy Trump számos alkalommal úgy beszélt nyilvánosan a vírusról, hogy nem jelent nagy veszélyt, majd egyszer csak felszívódik, és minden rendbe fog jönni. Azt is megjegyezte szakértőkre hivatkozva a hírtelevízió, hogy több ezer életet meg lehetett volna menteni, ha az elnök február elején lezárásokat és szigorú járványügyi korlátozásokat vezet be, mint például a kötelező maszkviselés. 

A könyv szerint Robert O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadó már januárban azt mondta Trumpnak, hogy „ez lesz a legnagyobb nemzetbiztonsági fenyegetés”, amellyel az elnöksége során szembe kell néznie. Woodward rákérdezett erre, de Trump azt mondta, hogy hónapok távlatából már nem emlékszik erre a figyelmeztetésre.

Trump szerdán a Fehér Házban újságíróknak azt hangsúlyozta: a szeme előtt mindig az lebegett, hogy megőrizze a nyugalmat a világjárvány idején. „A legutolsó dolog, amit az ember akarhat, hogy pánik alakuljon ki az országban” - fogalmazott.

„Nem akarom, hogy az emberek megrémüljenek, nem akarok pánikot, és nyilvánvalóan nem akarom ezt az országot, vagy a világot kétségbeesésbe vezetni” - szögezte le. Hozzáfűzte: „bizalmat és erőt akarunk sugározni, erőt akarunk mutatni nemzetként, és ezt tettük”. Megjegyezte azt is, hogy könyvével Woodward „politikai támadást” akart intézni ellene.








EZT OLVASTA MÁR?

X