Sebastian Kurz: megkezdődött a járvány második hulláma Ausztriában


-A A+

Drámai szavakkal figyelmeztette az Ausztriában élőket a koronavírus-járvány második hullámára az osztrák kancellár.

Sebastian Kurz vasárnap közzétett felhívásában azt írta, megkezdődött a járvány második hulláma Ausztriában, az új fertőzöttek száma napról napra emelkedik, szombaton már 850 volt, és hamarosan eléri a napi ezret. 

A kancellár szerint „különösen drámai a helyzet Bécsben”, mert az új megbetegedések közül minden másodikat itt észlelnek.

Kurz ezért azzal a kéréssel fordult a lakossághoz, hogy „minden intézkedést tartsanak be, korlátozzák a minimumra a társas érintkezést, viseljenek a szájat és az orrot eltakaró maszkot, és mindenütt tartsák meg egymástól a szükséges távolságot".

A kancellár ugyanakkor azt írta, bízik benne, hogy jövő nyárra minden visszatérhet a rendes kerékvágásba, „de addig mindannyiunknak kemény lesz az ősz és a tél”. Mindenkit arra kért, hogy legyen ugyanolyan fegyelmezett, mint tavasszal volt, hogy „együtt leküzdjük” a következő hónapokban várható nehézségeket.

Szombaton kicsivel meghaladta a 35-öt Ausztriában a 100 ezer főre jutó új megbetegedések számának hétnapos mozgóátlaga, ami magasnak számít az európai országok között.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X