Kínában megerősítették, hogy három hete szökés közben elfogtak 12 hongkongit


-A A+

Több mint három hét elteltével a kínai hatóságok is megerősítették, hogy a múlt hónapban elfogtak 12 hongkongit, akik a gyanú szerint Hongkongból Tajvanra próbáltak szökni egy motorcsónakkal.

A dél-kínai Sencsen város közbiztonsági hivatalának egyik kerületi irodája vasárnap a Weibo kínai mikroblog-oldalon adott ki egy közleményt, amely szerint a 12 embert a dél-kínai Kuangtung tartomány parti őrsége fogta el augusztus 23-án illegális határátlépés gyanúja miatt. A gyanúsítottakat ezt követően Sencsenben bűnügyi eljárás keretében vették őrizetbe. A közleményben hangsúlyozzák: a gyanúsítottak számára garantálják az őket megillető jogokat.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap azonban a múlt héten arról számolt be, hogy a kínai hatóságok megtagadták az egyik őrizetbe vettől, hogy találkozhasson jogi képviselőjével. Az elfogottak között van Andy Li demokráciapárti aktivista, akit a múlt hónapban már Hongkongban is őrizetbe vettek a pekingi kormányzat által júniusban bevezetett, hongkongi nemzetbiztonsági törvény megsértése miatt.

 

Carrie Lam hongkongi kormányzó a múlt héten elmondta: az elfogottak a kínai anyaország jogi procedúráinak lezárultával térhetnek csak vissza Hongkongba. A 12 ember hozzátartozói szombaton rokonaik elengedését követelték a kínai hatóságoktól. Azt kérték továbbá, tegyék lehetővé számukra, hogy találkozhassanak jogi képviselőikkel, illetve felhívhassák családtagjaikat.

A hongkongi kormányzat Kuangtungban állomásozó képviselete szombaton közölte: a kínai hatóságoktól azt a tájékoztatást kapták, hogy a 12 hongkongi jó egészségügyi állapotban van, és kínai ügyvédeket fogadtak fel jogi képviselőiknek.








EZT OLVASTA MÁR?

X