Koronavírus „vitte el” a háborús bűnökért elítélt boszniai szerb házelnököt


-A A+

Koronavírus-fertőzésbe halt bele 75 éves korában kedden Momcilo Krajisnik, a boszniai szerb parlament elnöke, akit korábban a kilencvenes években elkövetett háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt ítéltek el.

Radovan Karadzics volt boszniai szerb elnök valamikori jobbkezét néhány nappal ezelőtt szállították kórházba, a helyi sajtó beszámolói szerint életéért napokig küzdöttek az orvosok.

 

Momcilo Krajisnikot 2000 áprilisában fogták el a NATO vezette békefenntartó erők francia kommandósai a kelet-boszniai Pale közelében. A nem szerb lakosság elüldözéséért és deportálásáért a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék 20 éves szabadságvesztésre ítélte, ám 2013-ban a büntetés kétharmadának letöltését követően szabadon engedték. Szabadon bocsátását követően hazájában a szerbek hősként fogadták, és állami kitüntetést is kapott a boszniai Szerb Köztársaság vezetésétől.

Az 1992-1995-ös boszniai háború idején Momcilo Krajisnik volt a boszniai szerb parlament elnöke, egyben egyik legnagyobb szószólója az úgynevezett Nagy-Szerbia megalkotásának, vagyis annak, hogy egyesítsék Bosznia szerbek lakta részét Szerbiával.

A boszniai háborúban több mint százezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.








EZT OLVASTA MÁR?

X