Ezeket a korlátozó intézkedéseket vezették be a világon a koronavírus ellen


-A A+

Világszerte nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma, sok helyütt a járvány második hullámáról, másutt az első hullám második csúcsáról beszélnek – akárhogy is, több ország korlátozó intézkedéseket vezetett be a betegség terjedése ellen. Ezeket gyűjtöttük össze.

Izraelben emelkedőben van a fertőzöttek aránya: a 9 milliós lakosságból 153 217 személy fertőződött meg eddig, a halálesetek száma 1103. Az AFP szerint Bahrein után Izrael a második helyen áll a világon az egy főre eső koronavírusos esetek számát illetően, ha az elmúlt két hét adatait vesszük alapul. Az ország vasárnap este a világon elsőként vezette be ismét a szigorú izolációs intézkedéseket a járvány megfékezése érdekében, és legalább három hétig tervezi fenntartani ezeket.

Az izolációs intézkedések szeptember 18-án, a Ros Hásánákor (a zsidó újévkor) lépnek érvénybe Izraelben, érvényesek lesznek a Jom Kippur alatt is, és a Szukkót (a sátrak ünnepének) utolsó napján, október 9-én érnek véget – szögezték le a hatóságok.

A korlátozások miatt az állampolgárok legfeljebb 500 méterre távolodhatnak el otthonuktól, a nem létfontosságú boltokat – beleértve a bevásárlóközpontokat – bezárják, és tilosak lesznek a több mint 10 személy részvételével zajló gyülekezések. Az iskolákat is bezárják erre az időszakra, a tel-avivi Ben Gurion repülőtér azonban nyitva marad.

Jakarta három hónappal ezelőtt lazított a korlátozásokon, mivel azonban ott is súlyosbodott a járványhelyzet, hétfőtől ismét részleges izolálási intézkedéseket vezettek be.

„A hatok törvénye” Angliában

A járvány második hulláma az Egyesült Királyságot is elérte, ahol a kormány által közölt adatok szerint pénteken több mint 3500 új megbetegedést jegyeztek. Ez volt a legmagasabb esetszám május 17. óta. A vírus szaporodási rátája jelenleg 1 és 1,2 közé tehető, vagyis meghaladta a megfertőződések ütemének felgyorsulását jelző szintet.

Angliában (de az Egyesült Királyság többi országában nem) hétfőn életbe lépett egy szigorú korlátozó intézkedés, amely megtiltja, hogy hatnál több, különböző háztartásban élő személy gyűljön össze egy helyen. Az intézkedés bel- és kültérre egyaránt érvényes, az iskolákra, munkahelyre, valamint esküvőkre vagy temetésekre azonban nem vonatkozik.

Birminghamben, az Egyesült Királyság második legnépesebb városában keddtől a helyi hatóságok döntése értelmében betiltottak mindenféle baráti, illetve családi összejövetelt. Az emberek továbbra is járhatnak kávézókba, étterembe vagy üzletekbe, de nem találkozhatnak más háztartásban élő személyekkel.

Csehül állnak az osztrákok is

„A második hullám mindig rettegett kifejezés volt, és most valósággá vált” – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár vasárnap, figyelmeztetve, hogy elérte az országot a járvány második hulláma, és a napi új esetek száma hamarosan meg fogja haladni az ezret.

Kurz felszólította a lakosságot, hogy szigorúan tartsák be a járványügyi intézkedéseket, és csökkentsék a minimálisra a másokkal való érintkezést. Hétfőtől kezdődően minden boltban és közintézményben kötelezővé vált a védőmaszk használata, amit eddig a szupermarketekben és a tömegközlekedési eszközökön volt kötelező viselni.

Csehországban is nagy az aggodalom, miután szombaton már harmadik napja rekordszámú új esetet jegyeztek; az egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint a szombati esetszám 1541 volt. A 10,7 millió lakost számláló ország egyike azon három európai uniós tagállamnak, amelyekben a leggyorsabb ütemben terjed jelenleg a vírus. A másik két ország Franciaország és Olaszország, e két utóbbiban azonban kétszer annyi koronavírus-tesztet végeznek.

Olaszországban visszatértek a diákok az iskolába

Franciaországban szombaton haladta meg a 10 ezres küszöböt a 24 óra alatt regisztrált megbetegedések száma. Ez az eddigi legmagasabb esetszám a széles körű tesztelések bevezetése óta.

Olaszországban hat hónap után ismét kinyitottak az iskolák, a mintegy 8 millió tanuló többsége hétfőn visszatért az iskolapadba. A hatóságok rendelkezése értelmében azonnal karanténba kerülnek azok, akik szoros kontaktusba kerültek bármely, igazoltan fertőzött diákkal vagy tanárral.

Az iskolákat azonban korlátozó intézkedések mellett nyitották meg újra az olasz hatóságok: a gyerekeknek tartaniuk kell a fizikai távolságot, aminek érdekében országszerte 5000 új osztályt alakítottak ki, közel 5000-et pedig kibővítették; emellett kötelező a védőmaszk használata és a kézfertőtlenítés. A kormány 170 ezer liternyi hidroalkoholos gélt ígért a tanintézeteknek, amit hetente fog kiszállítani. A tanerők és tanulók számára ugyanakkor megközelítőleg 11 millió védőmaszkot biztosítanak naponta ingyen a hatóságok.

Tüntetések a déli félteként

A venezuelai kormány ezzel szemben úgy döntött, hogy 2021-ig nem nyitja meg az iskolák kapuit. Dél-Korea hétfőtől enyhítette a korlátozásokat a Szöulban és környékén élő 25 millió lakos számára. A nagy transzhumáció idejére azonban, amelyet minden évben szeptember végén, a Cshuszok családi ünnep idején tartanak, Csung Szjekjun miniszterelnök korlátozásokat szándékozik bevezetni.

Az óvintézkedések betartását felügyelő hatóságok esetenként a lakosság ellenállásába ütköznek, és emiatt kénytelenek kemény intézkedésekhez folyamodni. Az ausztrál rendőrség vasárnap a korlátozások ellen tüntető több mint 70 személyt vett őrizetbe Melbourne-ben. Argentínában szintén tüntettek vasárnap az izolációs intézkedések ellen, illetve amiatt, ahogyan a kormányhatóságok a pandémiát kezelték.

Amióta 2019 decemberének végén az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kínai fiókja bejelentette a COVID-19 betegség megjelenését, világszerte 933 542 fertőzött személy halt meg; 29 479 686 ember kapta el a vírust, a gyógyultak száma 19 995 990 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerdai összesítése szerint. A Covid-19 betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 6 604 355 fertőzött volt, 195 765-en haltak meg és 2 495 127-en gyógyultak meg eddig.








EZT OLVASTA MÁR?

X