Navalnij-ügy: bocsánatot kért a politikustól a novicsok méreg egyik előállítója


-A A+

Bocsánatot kért Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikustól a novicsok előállításáért vasárnap a Dozsgy rendszerbíráló online televíziónak nyilatkozva Vil Mirzajanov, akit a sajtóban az idegbénító méreganyag „atyái" között szoktak emlegetni.

Az Egyesült Államokban élő Mirzajanov úgy vélekedett, Navalnijnak körülbelül egy évre lesz szüksége ahhoz, hogy az egészsége helyreálljon. Mint mondta, 1993-ban találkozott egy novicsokmérgezést túlélt emberrel, akinek hasonló tünetei voltak, mint Navalnijnak, és aki egyebek között arra panaszkodott, hogy nem tudott a táblára írni, ami a vegyész szerint az agy és a funkcionális szervek közötti jelátadás megszakadásának jele. Navalnijnak „türelmesnek kell lennie, végül meg fog gyógyulni" – nyilatkozott a volt szovjet vegyész.

Leonyid Rint biokémikus, akit az orosz sajtó gyakran szólaltat meg a novicsok egyik fejlesztőjeként, a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva ugyanakkor azt mondta, hogy Mirzajanov sohasem volt a harci mérget kidolgozó csoport tagja. „Neki semmi köze sincs a biokémiához. Ő egy egyszerű kromatográfus. Ő nem volt a csoportunkban, a csatornák ellenőrzésével foglalkozott, azzal, ami az üzemből kifolyik, vagy a kéményből kiszáll. A novicsok létrehozásához semmi köze sincs" – nyilatkozott.

 

Rink úgy vélekedett, hogy Mirzajanov nem ismerheti a novicsokmérgezés tüneteit és biológiai hatásmechanizmusait, most pedig megrendelésre nyilatkozhatott. Hozzátette: a Navalnijnál észlelt tüntetek és pusztán az a tény, hogy életben maradt, kizárják ennek a méregnek a jelenlétét.

A biokémikus korábban is állította már az orosz médiában, hogy Mirzajan feladata annak idején a novicsok környezetbe való kijutásának megakadályozása volt. A kromatográfia (színírás) szerkezetükben egymáshoz közel álló vegyületek különválasztása színezési módszerekkel.








EZT OLVASTA MÁR?

X