Tüntetésekkel tiltakoznak a korlátozások ellen a madridi autonóm tartomány több zónájában
Tüntetésekkel tiltakozott a lakosság a madridi autonóm tartomány több zónájában is vasárnap az éjfélkor életbe lépő korlátozások ellen, amelyeket a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezése érdekében rendelt el a térség vezetése.
A nap folyamán több helyszínen százak vonultak az utcákra, transzparenseken követelve Isabel Díaz Ayuso tartományi elnök lemondását. A maszkot viselő tüntetőket lakossági szervezetek, kerületi egyesületek mozgósították, hogy kinyilvánítsák: az elrendelt intézkedések nem hatékonyak, viszont diszkriminatívak és igazságtalanok.
Hétfőtől a régió hét településén, valamint a főváros hat kerületében korlátozzák az emberek szabad mozgását, akik csak meghatározott esetekben hagyhatják el a lakhelyük szerinti kerületet vagy települést. A belépőknek is megfelelő indokkal kell rendelkezniük. Ilyen például a munkavégzés, egészségügyi ellátás, idősek vagy rászorulók gondozása, oktatás, hivatalos ügyintézés.
A tiltakozók hangsúlyozták, hogy az intézkedések a legsűrűbben lakott, legszegényebb munkásnegyedeket érintik. Felhívták a figyelmet arra az ellenmondásra is, hogy az itt élőknek el kell zárniuk magukat lakásukban, miután például utcaseprőként, beteggondozóként vagy felszolgálóként végigdolgozták a napot a város másik végén, ahonnan a túlzsúfolt metrón utazva értek haza.
A tüntetők szerint ezeket a területeket évtizedekkel ezelőtt magára hagyta a tartomány vezetése, épp ezért azt követelik, hogy a korlátozások helyett inkább a védekezés erőforrásait növeljék; erősítsék meg az egészségügyi alapellátást, a tömegközlekedést, hogy elkerülhető legyen a túlzsúfoltság, és nagyobb létszámú személyzettel végezzék a fertőzöttek kontaktkutatásait.
A 6,6 millió lakosú tartományban a korlátozások több mint 850 ezer embert érintenek. A kijelölt zónákban bezárnak a játszóterek és a parkok, az üzletekben, éttermekben felére csökkentik az egyszerre fogadható vásárlók, vendégek számát, a nyitvatartást pedig legfeljebb este 22 óráig engedélyezik. Az autonóm tartomány vezetése azokat a területeket zárja le, ahol az elmúlt hetekben a legtöbb esetet regisztrálták a régióban, az érintett zónákban azonosították a fertőzöttek egynegyedét. Az első körben két hétre tervezett korlátozások betartását 200 rendőrjárőr ellenőrzi majd hétfőtől, az első két napban nem bírságolják meg a szabályszegőket.
Spain:Madrid:Manif/Protest: 20 Sept:
— Residents Corner (@ResidentsCorner) September 20, 2020
The politics of right wing (PP) President Mrs Ayuso, won't allow her to reinforce public services, even to save lives! They are punishing the more humble areas - its class segregation! - Isa Serras, Podemos (Progressive) party. Spanish pic.twitter.com/VKntGoXzl9
Hetek óta a madridi régióból jelentik az országban azonosított új fertőzöttek legkevesebb egyharmadát. Pénteken több mint 1500 új madridi koronavírusos esetről számolt be az egészségügyi minisztérium, amely hétvégén nem frissíti az esetszámokat.
- 34927 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34929 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34929 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34930 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34932 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34932 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni