FRISSÍTVE - Lehetséges terrorcselekménynek minősítették a párizsi késes támadást
FRISSÍTVE- Feltehetőleg késsel megsebesítettek négy – más forrás szerint két – embert pénteken a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap volt párizsi szerkesztőségének közelében, ahol 2015 januárjában két terrorista meggyilkolt tizenkét embert, zömmel a lap munkatársait. Most két újságírót támadtak meg, akik dohányozni mentek ki az utcára, állapotuk nem életveszélyes.
A pénteki incidenst lehetséges terrorista cselekménynek minősítette az ügyészség, ezért a terrorelhárítás is nyomoz. Délután a helyszínre ment Jean Castex miniszterelnök Gerald Darmanin belügyminiszterrel és Anne Hidalgóval, Párizs polgármesterével.
Castex válságtanácskozást hívott össze, egyúttal közölte, hogy két újságírót támadtak meg, akik dohányozni mentek ki az utcára, állapotuk nem életveszélyes. Hozzátette ugyanakkor, hogy a támadó vagy támadók vaktában szemelték ki a célszemélyeket.
A támadás további körülményei egyelőre tisztázatlanok. A feltételezett elkövetőt elfogták, majd később egy másik férfit is őrizetbe vettek a támadással összefüggésben. Az Europe 1 francia rádiócsatorna értesülései szerint az egyik támadó pakisztáni születésű.
A sebesültek száma is változott, az AP amerikai hírügynökség négy helyett kettőről tud, és Castex is ennyit mondott. A fegyverről szintén ellentmondásosak a hírek: bozótvágó kés és húsbárd is szerepel a beszámolókban.
A rendőrség lezárta a területet, mert gyanús csomagot talált a volt szerkesztőség közelében, ám kiderült, hogy nem volt benne robbanószerkezetet.
At least four people are stabbed near the former offices of Charlie Hebdo in Paris https://t.co/dbYMd1ff09
— Daily Mail Online (@MailOnline) September 25, 2020
Egyelőre tisztázatlan, hogy mi volt a támadó indítéka. Azt sem tudni, hogy az esetnek van-e bármi köze a Charlie Hebdóhoz, amelynek szerkesztősége ma már titkos helyen van. Ugyanakkor jelenleg folyik Párizsban a 2015-ös támadás feltételezett segítőinek, tizennégy gyanúsítottnak a tárgyalása, pénteken délután az áldozatok özvegyei tesznek vallomást. Az újság ráadásul nemrégiben újra megjelentette a 2015-ös támadást kiváltó gúnyrajzait Mohamed prófétáról, amiért ismét fenyegetéseket kapott.
- 33132 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33134 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33134 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33136 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33137 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33137 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni