Áder János: Trianon máig feldolgozatlan emlék


-A A+

Áder János magyar köztársasági elnök szerint a trianoni döntés máig feldolgozatlan emlékként él a magyarokban. Az államfő erről a határon túlról érkezett magyar fiatalok fogadásakor beszélt kedden a Sándor-palotában. Áder János a nemzeti összetartozás napja alkalmából felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és őrvidéki fiatalokat látott vendégül hivatalában.

A köztársasági elnök a diákokkal és kísérőikkel találkozva köszönetet mondott a fiatalok tanárainak és szüleinek, amiért segítséget nyújtanak a felnövekvő generációk magyar önazonosságának megőrzésében, a magyar történelmi hagyományok, emlékek, évfordulók ápolásában, továbbá a kulturális tradíciók továbbadásában.

Áder János megköszönte azokat a leveleket is, amelyeket a Sándor-palotába látogató diákok írtak neki, összefoglalva, mit is jelent számukra magyarnak lenni. "Számomra az összetartozás azt jelenti, hogy szeretettel gondolok a különböző országokban élő magyar emberekre, szívemen viselem a többi magyar ember sorsát és nehézségeit és ha módunkban áll, családommal befogadunk és vendégül látunk más magyarokat" - idézett leveléből az egyik diák, akit az államfő kért fel sorai felolvasására.

A magyar köztársasági elnök hangsúlyozta, a diákok leveleit olvasva azt a tanulságot vonta le, hogy még azokban a fiatalokban is feldolgozatlan emlékként él Trianon, akiknek nemhogy a két világháborúról, de a szocializmusról sincs személyes élményük.

Aki erről nem vesz tudomást, aki képtelen meghallani a határon túli fiatalok hangját és aki a kettős állampolgárság ellen kampányol, arra igazak Széchenyi István szavai: "akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember" - fogalmazott Áder János.

Az államfő a déli órákban személyesen vezette végig a Sándor-palotán a harmincnyolc határon túli középiskolást, akik a Budapestre érkező külföldi állami vezetőkhöz hasonlóan az épület erkélyéről is megnézhették a város panorámáját, majd együtt ebédeltek a köztársasági elnökkel.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én tette a nemzeti összetartozás napjává a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-t. "A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme" - olvasható a döntésében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X