Erőszakba torkolltak a tüntetések a kirgizi választások után


-A A+

Kormányzati épületeket ostromoltak meg tüntetők kedden hajnalban Kirgizisztán fővárosában. Benyomultak a kabinet, valamint a parlament irodáiba, az elnöki palotába. Hívei kiszabadították a korrupció miatt tizenegy évnyi börtönbüntetésre ítélt volt elnököt, Almazbek Atambajevet.

Atambajevet az állambiztonsági hivatal épületéből szabadították ki, de nemcsak őt, hanem több más volt vezető tisztségviselőt is. Hogy ezt miért tették, egyelőre nem szerepel a híradásokban.

A tüntetés még hétfőn reggel kezdődött Biskek főterén a parlamentbe bekerülési küszöböt a hétvégi választáson átlépni nem tudó, legalább tíz párt és híveik részvételével. Állításuk szerint a hatóságok a választási kampány során hatalmukkal visszaéltek és szavazatokat vásároltak.

Tizenkét párt vezetője ezért levélben szólította fel a kirgiz központi választási bizottságot a voksolás érvénytelenítésére és új választás kiírására. A választáson a legtöbb szavazatot kapó – huszonöt százalékos aránnyal győztesnek hirdetett – Egység (Birimdik) nevű szocialista párt elnöke Adilet Szultanalijev időközben Twitter-oldalán bejelentette:

A Birimdik kész részt venni a megismételt választásokon a Zsogorku Kenesbe (parlament), amennyiben meghirdetnek ilyet. A Birimdik ugyanerre szólítja fel azon pártokat is, amelyeknek sikerült a hét százalékos parlamenti küszöböt átlépniük.

Vasárnap a választásra jogosult három és fél millió kirgizisztáni állampolgár ötvenhat százaléka járult az urnák elé. Az 1991-ben függetlenné vált, hat és fél millió lakosú Kirgizisztánban az első két, szabadon választott elnöknek tömeges tiltakozó megmozdulások hatására kellett távoznia a hatalomból. Az első “békés” kormányváltásra 2017-ig kellett várni, amikor a jelenlegi elnök, a 2023-ig hivatalban lévő Szooronbaj Dzsejenbekov váltotta Atambajevet.








EZT OLVASTA MÁR?

X