Amerikai elnökválasztás: már csaknem hétmillióan szavaztak, rekordarányú részvétel lehet


-A A+

Már csaknem hétmillió amerikai leadta szavazatát az elnökválasztáson – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) helyi idő szerint csütörtök este.

A megszólaltatott elemzők szerint ezen magas szám rendkívüli arányú választási részvételt sejtet a november 3-án tartandó elnökválasztáson, amikor az amerikaiak a republikánus elnök, Donald Trump újraválasztásáról, vagy demokrata párti kihívója, Joe Biden megválasztásáról döntenek.

Eddig 6,6 millió amerikai adta le a voksát, részben személyesen a korai szavazás lehetőségének köszönhetően, részben pedig levélben, ami több mint tízszerese az előző, 2016-os választások előtt regisztrált adatoknak. A legtöbben eddig Michiganben, New Jersey-ben, Wisconsinban, Virginiában és Észak-Karolinában szavaztak.

A jelenséget elemzők részben azzal magyarázzák, hogy a koronavírus-járvány miatt sokan biztonságosabbnak tartják a levélben történő szavazást.

Az NPR megszólaltatta Michael McDonaldot, a Floridai Egyetem politológusát, aki szerint az eddig megnyilvánult érdeklődés azt jelzi, hogy a választási részvétel akár 60-65 százalékos is lehet. Ilyen utoljára 1908-ban fordult elő. Az amerikaiak akkor a republikánus William Howard Taft és a demokrata párti William Jennings Bryan között választottak. A választásból Taft került ki győztesen.

(Nyitókép: A tét a Fehér Ház „megszerzése” | Illusztráció: whitehouse.gov)








EZT OLVASTA MÁR?

X