Vírus- és kormányellenes futballhuligánok randalíroztak Pozsonyban


-A A+

Szlovák futballhuligánok és egyéb szélsőséges nacionalisták tüntettek Pozsonyban járványügyi intézkedések ellen.

A mintegy félezres csoport tagjai a pozsonyi nagyállomás előtt gyülekeztek engedély nélkül, majd komoly rendőri kísérettel levonultak a belvárosban levő kormányhivatalhoz. Itt kórusban mocskolták a kormányfőt, Igor Matovicot. Petárdák és füstbombák is előkerültek, néhányan pedig megrugdalták és feszegették a kormányhivatal kapuját is.

A rendőrök, akiket néhány tüntető műanyag flakonokkal dobált meg, először tettlegesen nem avatkoztak közbe, csak sorfalban védték a kormányhivatal kapuját. Később könnygáz bevetésére is sor került, majd amikor néhányan a tüntetők közül kövekkel, sörödobozokkal támadtak a rendőrökre, vízágyúval oszlatták a tömeget.

 

Szlovákiában egyébként október 13-tól gyülekezési tilalom van érvényben, ami azt jelenti, az egy háztartásban élőket leszámítva, legfeljebb hat ember tartózkodhat egyszerre egy helyen. Mint korábban írtuk, Igor Matovic kormányfő szombaton bejelentette, az ország teljes lakosságát koronavírus-tesztnek vetik alá.








EZT OLVASTA MÁR?

X