A szlovák külügy ujjongva fogadta a felvidéki panaszosok kudarcát


-A A+

Üdvözölte a szlovák külügyminisztérium csütörtökön, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága "egyértelműen elutasította" két felvidéki magyar állampolgár panaszát, amelyet szlovák állampolgárságuk elvesztése miatt nyújtottak be.

Közleményében a szlovák külügyi tárca a révkomáromi Fehér Istvánnak és a lévai Dolník Erzsébetnek az Európa Tanács strasbourgi ítélőszékéhez beadott panaszára utal.

Fehér István és Dolník Erzsébet azok közé a felvidéki magyarok közé tartozik, akik miután felvették a magyar állampolgárságot, annak megszerzését nyilvánosan is felvállalták, és lépésükről a szlovák hatóságokat is értesítették. A hatóságok ezt követően, a szlovák állampolgársági törvényre hivatkozva, megállapították szlovák állampolgárságuk elvesztését, érvénytelenítették személyi okmányaikat és törölték őket a lakosság nyilvántartásból.

A szlovák külügyminisztérium internetes oldalán közzétett állásfoglalás szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy "a panaszosok akkor döntöttek önkéntesen a magyar állampolgárság felvétele mellett, amikor a szlovák állampolgársági törvény vonatkozó rendelkezései érvényben voltak".

A szaktárca álláspontja szerint döntésében a bíróság megállapította: a panaszosoknak tudomásuk volt arról, hogy a magyar állampolgárság önkéntes megszerzése által elveszítik szlovák állampolgárságukat.

A döntés emellett a pozsonyi külügyi tárca szerint megerősíti a Szlovák Köztársaság azon, hosszú távon képviselt álláspontját, amely szerint nem lehet összekapcsolni az emberi jogok megsértésének kérdését azokkal az esetekkel, amikor (egy másik ország állampolgárságának felvételére vonatkozó) kifejezett akaratnyilvánítás következménye a szlovák állampolgárság elveszítése.

"A szlovák külügy ennek alapján meggyőződését fejezi ki, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának ezen - jelentős, precedens értékű - döntése megkérdőjelezhetetlen, és eléggé világos jelzés mindenki számára, aki az állampolgárság problémáját arra akarja felhasználni, hogy Szlovákiát a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt befeketítse" - áll a közleményben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X