A Tavares-jelentés módosítóiról tárgyalt az EP illetékes bizottsága


-A A+

Az alapjogok magyarországi helyzetéről szóló, a portugál, zöldpárti európai parlamenti (EP-)képviselő, Rui Tavares által készített jelentéstervezethez benyújtott több mint 550 módosító indítványról vitázott csütörtökön az EP alapjogokkal, valamint bel- és igazságügyekkel foglalkozó szakbizottsága.

A jelentéstevő elmondta, a magyar kormány is megjegyzéseket tett a tervezethez, amelyeket figyelembe is vett. Tavares ugyanakkor nem érti, miért akarnak néppárti képviselők olyan bekezdéseket törölni, amelyek minden tagállamra érvényes alapjogi kötelezettségeket tartalmaznak. Tavares elmondta, hogy a törlésre irányuló indítványok 5-6 oldalt vennének ki a több mint 30 oldalas dokumentumból, ami a lényeget is érintené.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő rámutatott, hogy minden olyan passzust törölni szeretnének, amely szubjektív értelmezést tartalmaz, vagy nem tartozik a bizottság hatáskörébe.








EZT OLVASTA MÁR?

X