Felnőtt tartalom!
Nem vagyok 18 éves
Elmúltam 18 éves

FRISSÍTVE – Bécsi terrortámadás: újabb civil sérültek haltak meg, egy támadó szökésben van


-A A+

FRISSÍTVE: Terrortámadás volt a Bécs belvárosában hétfő este történt lövöldözés – jelentette ki Karl Nehammer osztrák belügyminiszter az ORF közszolgálati televíziónak nyilatkozva. FRISSÍTÉS 1: A hatóságok legfeljebb négy elkövetőt feltételeznek – az egyik támadót semlegesítették, társai még szökésben vannak. FRISSÍTÉS 2: A merénylő, akit a rendőrök lelőttek, az Iszlám Állam szimpatizánsa volt, és a médiaértesülések szerint Bécsben született. FRISSÍTÉS 3: Újabb civil áldozatról számolt be az osztrák közmédia.

A Kronen Zeitung című osztrák lap hétfő este közölte, hogy támadás ért hétfő este egy bécsi zsinagógát, ahol az egyik tettes felrobbantotta magát. Szemtanúk szerint ötven lövés dördült el. Az elkövetők többen lehettek, egyikük meghalt – erősítette meg a belügyminisztérium –, egy másik viszont még menekül.

A bécsi rendőrség Twitteren felszólította az embereket, hogy kerüljék a köztereket, illetve tömegközlekedési eszközöket. Egy Twitter-videón feltehetően az egyik terrorista lelő egy rendőrt.

 

A Bécsi Izraelita Felekezeti Közösség (IKG) szerint a támadás idején nem voltak emberek a zsinagógában. A ausztriai zsidó közösség vezetője a Twitteren pedig azt írta, hogy egyelőre nem világos, hogy a bécsi zsinagóga, vagy annak melléképületei lettek volna a támadás célpontjai, azok akkor már zárva voltak.

Először két civil áldozatról tudtak

Karl Nehammer osztrák belügyminiszter arról számolt be, hogy két halottról tudni, akik közül az egyik egy támadó, a másik egy járókelő, illetve többen súlyosan megsebesültek. Nem sokkal ezt követően azonban Michael Ludwig, a főváros polgármestere közölte, hogy időközben életét vesztette egy második civil áldozat is.

Nehammer arra kérte Bécs lakosait, hogy lehetőleg maradjanak otthon és mindenképp kerüljék a belvárost. Hozzátette, hogy több városrészt lezártak, és kedden az iskola sem lesz kötelező. Megerősítik az ország határainak ellenőrzését is. „Ez volt hosszú évek óta a legnehezebb nap Ausztria számára” – fogalmazott.

Az ORF osztrák közszolgálati adó friss tudósítása szerint többen is hazaindultak azok közül, akik a lövöldözés miatt valamelyik belvárosi bárban vagy étteremben ragadtak. Egy környékbeli hotel pedig felajánlotta, hogy az érintettek ingyen megszállhatnak ott hétfő éjszaka. A híradásokban kiemelték, hogy most éjféltől egy hónapra bezárnak a vendéglátóhelyek Ausztriában, és sokan még ki akarták használni a lehetőséget egy italra vagy vacsorára.

Videón, ahogy a terroristák megölnek egy civilt

A támadás hétfőn este nyolc órakor vette kezdetét a Seitenstettengasse utcai zsinagóga környékén, az imaházban ekkor nem voltak emberek, így egyelőre nem tudni, hogy ez volt-e a célpont. Az erősen felfegyverkezett merénylők több helyszínen sokakat meglőttek. A pontos indítékuk még nem ismert, a hatóságok azonban terrortámadásként kezelik a történteket.

A terroristákról videó is készült, ahogy az utcán agyonlőnek egy embert.  Figyelem, a következő képsorok a nyugalom megzavarására alkalmasak! A videón takarás nélkül látható, ahogy az utcán agyonlőnek egy embert:

 

 

Háromra nőtt az áldozatok száma

Az osztrák rendőrség kedd reggeli közlése szerint háromra nőtt a civil áldozatok száma, két férfit és egy nőt gyilkoltak meg a terroristák.

 

Hat helyszínen volt lövöldözés, a támadásnak 15 súlyos sérültje van, és az egyik felfegyverzett elkövetőt, aki megölt egy rendőrt, nagy erőkkel keresik.

Az Iszlám Állam szimpatizánsa volt a merénylő

A merénylő, akit a rendőrök lelőttek, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szimpatizánsa volt – közölte kedd reggeli sajtóértekezletén az osztrák belügyminiszter és a bécsi rendőrfőkapitány.

Bécsben ezer rendőrt vetettek be esetleges további merénylők felkutatására és az eset kivizsgálására. A hatóságok azt tanácsolják az embereknek, hogy kerüljék el a belvárost. „Nem zárható ki, hogy van még szökésben elkövető” – jelentette ki Karl Nehammer belügyminiszter kedd reggeli sajótájékoztatóján. Elmondta, hogy a lelőtt merénylőn nem robbanóöv volt, hanem csak az utánzata.

Évtizedek óta nem tapasztalt ilyen nehéz éjszakát a bécsi rendőrség – mondta a bécsi belügyminiszter reggeli sajtótájékoztatóján. A lezárások továbbra is életben vannak Bécs belvárosban. Az első kerületet hermatikusan lezárták. A sérültek ellátása a belvárosban felállított triázs sátorokban zajlik.

A belügyminiszter arra kérte a helyieket, hogy ne küldjék iskolába gyerekeiket, továbba azt is, hogy maradjanak otthon, hogy ezzel is segítsék a nyomozást.

Reakciók Amerikából, Európából

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren fejezte ki együttérzését. „Imádkozunk a bécsi emberekért az Európát sújtó újabb kegyetlen terrortámadás után. Véget kell vetni ezeknek az ártatlanok ellen irányuló gonosz támadásoknak”.

Megszólalt a demokrata elnökjelölt, Joe Biden is: „A ma esti szörnyű terrortámadás után Jill (az elnökjelölt felesége – szerk. megj.) és én az imáinkba foglaljuk az áldozatokat és családtagjaikat. Együtt kell kiállnunk a gyűlölet és az erőszak ellen” – fogalmazott.

„Sokkolt és elszomorított a bécsi terrortámogatás. Gondolataim az áldozatok családjaival vannak – írta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. – Erősebbek vagyunk a terornál, a félelemnél.”

Franciaország és Németország is üzent, Klaus Iohannis román államfő a Twitteren együttérzéséről és szoldiaritásáról biztosította Ausztriát, az áldozatok családtagjainak pedig részvétét fejezte ki.

 

A hadsereg egységei megszállták Bécset

A bécsi támadás után aktiválták a terrorelhárító erőket. A hadsereg egységei megszállták az osztrák fővárost, és a különleges erők (Jagdkommando) is rendelkezésre állnak a terrorizmus elleni küzdelem támogatására – közölte a belügyminisztérium.

„Fontos, hogy minden rendelkezésre álló erőt bevessünk a nyugalom fenntarthatása érdekében. A szövetségi kormány ezért azonnali hatállyal aktiválta az osztrák fegyveres erők különleges egységeit” – írta a Kurier hírportál.

Négyre emelkedett a civil áldozatok száma

Az Osztrák Rádió és Televízió (ORF) értesülése szerint egy 40 és 50 év közötti nő meghalt a kórházban, így négyre emelkedett a támadás civil áldozatainak száma, két nő és két férfi halt meg. Több sebesültet kórházban ápolnak. 

A lelőtt támadó Bécsben született, szülei Észak-Macedóniából származnak

Bécsben született és nevelkedett a hétfő esti terrortámadás egyik elkövetője, akit a rendőrök lelőttek – írta a Falter című osztrák hetilap szerkesztője, Florian Klenk a Twitteren kedden.

 

A húszéves Kurtin S. albán gyökerekkel rendelkezett, de szülei eredetileg Észak-Macedóniából származnak. A rendőrség úgy véli, nem ő tervelhette ki a merényletet – tette hozzá Klenk, informátorai megnevezése nélkül.

A férfit az osztrák hírszerzés is ismerte, mert egyike volt annak a 90 osztrák iszlamistának, aki Szíriába akart utazni.








EZT OLVASTA MÁR?

X