Elnökválasztás az Egyesült Államokban: Joe Biden vagy Donald Trump? (percről percre)


-A A+

Rendkívül szoros a küzdelem az amerikai elnökválasztáson, amelynek a világpolitikát is befolyásoló tétje, hogy a republikánus Donald Trump a következő négy évben is a washingtoni Fehér Ház lakója lesz, vagy demokrata kihívója, Joe Biden költözik a helyére. A republikánusok jelöltje a fontos államokban elektori helyekre váltotta esélyeit, és számos helyen megfordította az állást az előzetes várakozásokhoz képest. Román idő szerint szerda reggel Donald Trump már a győzelmét is bejelentette. A választás minden jel szerint  Michiganben, Wisconsinban és Pennsylvaniában fog eldőlni, és egyelőre Joe Bidennek áll a zászló. Cikkünk folyamatosan frissül.

08:03

Az amerikai elnökválasztással egy időben New Jersey-ben és Arizonában arról is szavazhattak a választók, hogy legálissá tegyék-e a kannabisz gyógyászati célú használatát a felnőttek számára. New Jersey-ben a választók többsége – mintegy 67 százaléka – támogatta a kannabisz engedélyezését gyógyászati célra, számolt be az Associated Press (AP) hírügynökség. Nem sokkal később kiderült, hogy Arizonában is igent mondott a választópolgárok többsége a kannabisz legalizálására. (hirado.hu)

07:50
Jutott egy állam mindenkinek

Az Associated Press Joe Bidennek adta Minnesotát (10 elektor) és Donald Trumpnak Iowát (6 elektor). Az AP emellett megerősítette a Fox News döntését és Trumpnak adta Ohiót és a 18 elektori szavazatot. (hirado.hu)


Click the map to create your own at 270toWin.com
07:40
A hideg és forró államok még kéretik magukat

Két állam maradt, ahonnan még egyáltalán nem érkezett adat. A sivatagi Nevadában és a zord teleiről ismert Alaszkában még mindig számolják a szavazatokat. (hirado.hu)

07:38
Idahóban Trump nyert

A CNN szerint Idaho államban Donald Trump gyűjtötte be a szavazatok több mint 51 százalékát.

07:28
Trump besöpörheti Pennsylvaniát

A szavazatok 59 százalékos feldolgozottságánál továbbra is Donald Trump vezet 56,3 százalékkal, mintegy hatszázezer szavazattal Joe Biden előtt. A demokrata kihívó jelenleg 41,9 százalékon áll. (hirado.hu)

07:26
A Csendes-óceán tényleg Bident szereti

A volt alelnök a nyugati part három állama után Hawaiit is megnyerte, ami 4 elektori szavazatot ér. Az eredmény nem különösebben meglepő, Biden volt főnöke Barack Obama a szigetekről származik és Hawaii tradicionálisan Demokrata fellegvár, Republikánus legutóbb 1984-ben tudott ott nyerni, akkor Ronald Reagan győzte le Walter Mondale-t. (hirado.hu)

07:05
Fox News: Trump Ohióban és Texasban is nyert

A Fox News Ohiót és Texast Donald Trumpnak adta, így az elnök 56 elektorral gyarapította gyűjteményét. Az előbbinek azért van nagy jelentősége, mert így az Ohióval határos Michigan és Pennsylvania megnyerése esetén (Trump mindkettőben vezet) – és ha az elvárásoknak megfelelően sikerül Georgiát megtartani –, akkor Észak-Karolina, Wisconsin és Minnesota közül vélhetően elegendő az egyikben Biden előtt végeznie a második elnöki ciklus megkezdéséhez. (hirado.hu)


Click the map to create your own at 270toWin.com
06:55
Wisconsinban továbbra is Trump vezet

A billegőnek tartott államban, ahol 2016-ban Donald Trump nyert, a szavazatok 68 százalékos feldolgozottságánál 51,7 százaléknál áll az elnök, míg Joe Biden 46,8 százalékkal rendelkezik. (hirado.hu)

06:53
25 éves konzervatív politikus lesz a Kongresszus legifjabb tagja

Madison Cawthorn lesz az Egyesült Államok Kongresszusának legfiatalabb tagja, miután győzött Észak-Karolina 11. választókerületében. A 25 éves kerekes székes politikus a konzervatívok új hullámához tartozik, aki nem fél kritizálni pártját. A 25 éves képviselő először azzal keltett feltűnést, amikor legyőzte Donald Trump jelöltjét egy olyan körzetben, amelyet korábban a Fehér Ház kabinetfőnöke, Mark Meadows képviselt.

Fiatal kora és politikai tapasztalatlansága miatt korábban párttársai tartottak Cawthorn jelölésétől. Ő azonban rácáfolt a kétkedőkre, miután legyőzte a demokrata Moe Davist, egy 62 éves nyugalmazott ezredest Észak-Karolinában.

06:41
Fox News: Biden meghódította Arizonát

A Fox News Florida után Arizona ügyében is döntést hozott. A mexikói határnál található állam esetében úgy ítélik meg, hogy Joe Biden nyeri az államot, ami azt jelenti, hogy a Demokratáknak megvan az első olyan állam, amit el tudtak hódítani a Republikánusoktól a 2016-os választáshoz képest. A 11 elektori szavazat „átkékülése” még mindig nem elegendő, és Bidennek a jelenlegi állást több helyen meg kell fordítania egy esetleges győzelemhez. (hirado.hu)


Click the map to create your own at 270toWin.com
06:35
Enyhe előnye van Bidennek

Az első elemzések szerint a floridai győzelemmel Trump közelebb került az újraválasztás lehetőségéhez demokrata kihívójával, Joe Bidennel szemben. A CNN hírtelevízió szerint, az eddig feldolgozott szavazatok alapján Joe Biden 192, Donald Trump 114 elektor támogatására számíthat. Ezen összesítés azonban még nem tartalmazza a legfrissebb adatokat, például a floridai eredményeket sem. A győzelemhez 270 elektori voksra van szükség. A Politico című lap előrejelzései szerint Trump vezet más kulcsfontosságú ingadozó államokban, így Észak-Karolinában és Ohióban is. (MTI)

06:28
Fox News: Trump nyert Floridában

A Fox News volt az első, amelyik bevállalta, hogy az elnöknek adja Floridát és az ezzel járó 29 elektori szavazatot. Florida nélkül Trumpnak nagyon nehéz dolga lett volna, de az állam azért is különösen fontos, mert republikánus jelöltet még soha nem választottak úgy elnöknek, hogy elvesztette Floridát. A pontos adat 98 százalékos feldolgozottságnál 51,3–47,8 százalék, ami szavazatszámban mintegy 380 ezer voksos többséget jelent. A többi ügynökség vélhetően a levélszavazatok miatt nem mer állást foglalni, de a Fox News valószínűleg elegendőnek gondolja az elnök jelenlegi előnyét. (hirado.hu)


Click the map to create your own at 270toWin.com
06:22
Trump behúzta Mississippit

A CNN azt írja a Twitter-oldalán, hogy Trump nyert Mississippi államban.

06:19
Trump a győztes Idahóban és Utahban

Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök aratott győzelmet Idahóban és Utahban. Az úgynevezett csatatér-államokban – ahol nem hagyományosan republikánusokra vagy demokratákra voksolnak a választók, hanem álláspontjuk választásról választásra változhat – még tart a szavazatok feldolgozása. A figyelem elsősorban Floridára, Észak-Karolinára és Michiganre irányul. (MTI)

06:16
Illinoisban és Missouriban is eldőlt

A CNN szerint Illinois államban Biden, Missouriban Trump diadalmaskodott.












EZT OLVASTA MÁR?

X