„Olyan elnök leszek, aki egyesít, nem megosztani akar” – Biden győzelmi beszéde
Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden szombat éjjel a Delaware államban lévő Wilmingtonban mondott beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte meg.
"Nem fogok takarékoskodni az erőfeszítésekkel és a kötelezettségvállalásokkal, hogy gátat vessek a járványnak" - jelentette ki, és közölte, hogy már hétfőn tudósokból és szakértőkből álló csoportot nevez ki, hogy segítsen megbirkózni a feladattal. Beszédében hangsúlyozta: büszke arra, hogy demokrata párti politikus, de nem demokrata párti elnök lesz, hanem valamennyi amerikai elnöke. Felidézte, hogy 74 millió amerikai szavazott rá, többen, mint bármelyik elnökre az amerikai történelem során.
"E nemzet tagjai hallatták hangjukat. Egyértelmű győzelemhez juttattak bennünket, meggyőző győzelemhez" - fogalmazott. Hozzátette, hogy megérti azoknak a kiábrándultságát, akik vetélytársára, Donald Trump jelenlegi elnökre voksoltak, de - mint mondta - "adjunk egymásnak egy esélyt. Itt az ideje, hogy félretegyük az éles retorikát, lehűtsük a kedélyeket és ismét egymásra nézzünk, beszéljünk egymással. Eljött az idő, hogy begyógyítsuk a sebeket Amerikában. Olyan elnök leszek, aki nem megosztja, hanem összefogja az embereket" - hangoztatta.
Kifejtette: azt szeretné, ha kormányzata összetétele tükrözné Amerikát, az amerikai társadalmat. Feladata fontos részének nevezte az Egyesült Államokban meglévő rendszerszerű fajgyűlölet elleni küzdelmet, valamint a klímaváltozás visszaszorítását.
„Új nap virradt Amerikára”
Joe Biden előtt Kamala Harris kaliforniai szenátor, az alelnöki tiszt várományosa mondott beszédet. "Új nap virradt Amerikára" - hangoztatta. Saját pályájára hivatkozva leszögezte, hogy "Amerika a lehetőségek földje", ahol az érvényesüléshez csak akarat, szorgalom és tudás szükséges.
"Én lehetek az első női alelnök, de nem az utolsó" - mondta. Felidézte, hogy amikor anyja 19 évesen Indiából Amerikába érkezett, el sem tudta volna képzelni ezt a pillanatot, ám erősen hitt egy olyan Amerikában, melyben ez a pillanat eljöhet.
A leendő alelnök beszédében külön méltatta a nőket, asszonyokat - különösen a feketéket -, akik támogatták, és felemlegette a nők előtt még mindig tornyosuló társadalmi akadályokat. Egyúttal bátor férfiként beszélt Joe Bidenről, mert volt mersze áttörni az egyik legerősebb gátat: nőt választani alelnökének.
Kamala Harris - aki nemcsak az első női, de az első fekete és az első dél-ázsiai származású alelnök is lesz - kitért az afroamerikaiakra, akik - szavai szerint - "nem túl régen szabadultak fel a rabszolgaságból és a rasszizmus rémségéből", amelynek hatásai még mindig érződnek.
Beszédében a kigyerekekhez is szólt, nekik címezve azt mondta, hogy merjenek álmodni, legyen bennük eltökéltség. A beszédek elhangzása után a pódiumon megjelentek Biden családtagjai és Harris férje is, Wilmingtonban tűzijátékkal ünnepeltek Joe Biden és Kamala Harris hívei.
- 33016 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33018 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33019 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33020 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33021 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33021 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni