SZFE: felfüggesztették a félévet, elvették az oktatók Neptun-hozzáférését


-A A+

Szombat délutántól elvették a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatóinak hozzáférését a Neptun Egységes Tanulmányi Rendszerhez, így nem tudnak vizsgákat kiírni. Pénteken a hallgatók által illegitimnek tartott vezetőség bejelentette, hogy az őszi félévet felfüggesztik, a krediteket nem ismerik el.

Jákfalvi Magdolna, az egyetem egyik professzora a hvg.hu-nak megerősítette, hogy az oktatók nem tudnak hozzáférni az elektronikus tanulmányi rendszerhez. Elmondta, hétfőn folytatják az oktatást, de a Neptunhoz való hozzáférés hiánya sok mindenben akadályozza a munkájukat, hiszen azon keresztül szervezték a kurzusokat, ott volt elérhető az órarend és a tantárgyi tematika is, és ott kellett volna meghirdetni a vizsgák időpontját is. A Neptun-rendszer lezárásáról nem értesítették előzetesen az oktatókat.

Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár pénteken az egyetemi polgároknak címzett, az egyetem honlapján közzétett levélben jelentette be, hogy a félévet felfüggesztik, és november 9-től bezárják az egyetem épületeit, mert „jelen körülmények között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatás feltételei, a hallgatói jogok érvényesülése és védelme, a megfelelő és biztonságos munkakörülmények, valamint az egyetem akadémiai autonómiája nem biztosítható.”

A levél szerint „az első félévben felvett tárgyakhoz tartozó kreditek teljesítéséről meggyőződni nem lehet, így azok elismerésére nincsen mód”, és a második félév február 1-jén kezdődne.

A hallgatók közölték, továbbra is élnek a tiltakozás alkotmányos jogával, és folytatják a blokádot a követeléseik teljesüléséig. Korábban egyeztetésre hívták Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, ugyanis 2022. január 1-ig még ennél a minisztériumnál vannak az alapítói jogok, de a miniszter nem fogadta el a meghívásukat, arról tájékoztatta őket, hogy „a kormány politikai célok helyett szakmai célokat igyekszik szolgálni azzal, hogy a színvonalas színház- és filmművészeti oktatás biztosítására rendelkezésre bocsátja a szükséges költségvetési forrásokat. Ennél nagyobb mértékben nem kíván beleszólni a jelenlegi konfliktusos helyzetbe sem”.

Szombaton a Kossuth-téren közel egyórás szimpátitatüntetést tartottak az egyetemfoglalók mellett.

A budapesti SZFE szeptember 1-től vált alapítványi fenntartásúvá, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának összeállításakor azonban nem vették figyelembe az egyetem vezetésének javaslatait, megvonták a szenátus legfontosabb jogköreit. Ezért az SZFE vezetősége és számos legendás tanára lemondott, az egyetemi autonómia sérülése miatt épületfoglalással tiltakoznak a hallgatók.







EZT OLVASTA MÁR?

X