Hollandiában egy hét alatt csaknem felére csökkent az új fertőzöttek száma
Hollandiában egy hét alatt 46 százalékkal csökkent az újonnan azonosított koronavírusos fertőzöttek száma, három héttel a szigorított korlátozó intézkedések és lezárások után – írta hétfőn a helyi sajtó.
A holland közegészségügyi hivatal adatai szerint hétfőn 4702 fertőzöttet regisztráltak, csaknem fele annyit, mint egy héttel ezelőtt. A statisztikák szerint továbbra is Hága, Amszterdam és Rotterdam a legfertőzöttebb nagyváros.
Ugyanakkor a kórházi ápolásra felvett betegek aránya 9 százalékkal nőtt vasárnapról hétfőre, azonban az elmúlt hét adataihoz képest ez a szám is csökkenőben van. Ugyancsak hétfőn 40-en haltak bele a járvány okozta betegsége, míg a múlt héten a halálozások száma napi átlagban 83 volt.
A 17, 5 millió lakost számláló országban a vírus helyi megjelenése óta 414 745 ember fertőződött meg, széles körű tesztelés június elején kezdődött csak. Az RTL Niews holland hírszolgáltató által elvégzett közvélemény kutatásból az derült ki, hogy a hollandiai lakosok mintegy háromnegyed része betartotta a higiénia és távolságtartási szabályokat. A megkérdezettek 70 százaléka szerint viszont a helyi hatóságoknak jóval szigorúbban kéne ellenőriznie az előírások betartását.
A szomszédos Belgiumban is csökken az új fertőzöttek száma hétfőn közzétett, a múlt hétre vonatkozó adatok szerint 40 százalékos visszaesést mutatnak, az azt megelőző hét statisztikáihoz viszonyítva. Október 30 és november 6 között napi átlagban közel 9500 ember fertőződött meg. A halálesetek azonban az utóbbi hét nap alatt megduplázódtak, ami 179 halálesetet jelentett napi átlagban.
A kórházi felvételek száma sajtóinformációk szerint a múlt héten tetőzött, azóta csökkenőben van, ami a szakértők szerint a három hete bevezetett lezárásoknak köszönhető. A kórházi telitettség miatt október eleje óta 80 fertőzött beteget szállítottak át németországi egészségügyi intézményekbe gyógykezelés céljából.
(Címlapkép forrása: Pixabay)
- 33271 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33273 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33273 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33274 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33276 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33276 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni