EP: az uniós költségvetésről és a jogállamisági feltételrendszerről elért megállapodások is véglegesek
Mind az Európai Unió 2020 utáni többéves pénzügyi keretét, mind pedig a jogállamisági feltételrendszert illetően elért megállapodások lezárt megállapodások, semmiképpen sem nyithatók meg újra - jelentette ki az Európai Parlament (EP) házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete közleményében szerdán.
A közlés szerint szerdai ülésén a testület megerősítette az EP-nek az Európai Unió Tanácsával ismertetett álláspontját a többéves pénzügyi keretet, valamint a jogállamisági feltételekről szóló rendeletet illetően. Tájékoztatásuk szerint ennek értelmében az EP vezetői felkérik a tagállamok kormányainak képviselőiből álló Tanácsot, hogy fogadja el a csomagot, és mielőbb kezdje meg a ratifikációs folyamatot.
Az uniós parlament már szeptember 16-án elfogadta az uniós bevételek forrásairól rendelkező határozatról, az úgynevezett saját forrásokról szóló véleményét, méghozzá időben ahhoz, hogy a Tanács és később a tagállamok ez év végéig ratifikálhassák azt.
"Arra kérjük a Tanácsot, hogy fogadja el a csomagot, és a lehető leghamarabb kezdje meg a ratifikációs folyamatot" - fogalmaztak. Kiemelték: az Európai Parlament vezetése "mélységesen sajnálja" a késedelmet, és megismétli, hogy az elért megállapodások lezártak, nem nyithatók meg újra. „További engedményt nem fogunk tenni" - tették hozzá.
Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője Twitter-üzenetében azt közölte, hogy a képviselőcsoport szerdai megbeszélésén "megerősítette teljes és egyöntetű támogatását" a jogállamisági mechanizmus és az unió hosszú távú költségvetése mellett az EP és a Tanács megállapodása alapján.
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34941 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni