ET-biztos: a magyar kormány törvényjavaslatainak elfogadása károsan hatna az emberi jogok helyzetére
Az Európa Tanács arra szólítja fel a magyar Országgyűlést, hogy halassza el a magyar kormány által múlt pénteken előterjesztett törvényjavaslat-tervezetekről szóló szavazását, elfogadásuk ugyanis messzemenően káros lenne az emberi jogok magyarországi helyzetére – jelentette ki a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken.
Dunja Mijatovic közleményében kiemelte, az összetett jogszabálycsomagban szereplő, előzetes egyeztetés nélkül benyújtott, az igazságszolgáltatás működését, a választási törvényt, a nemzeti emberi jogi struktúrákat, a közpénzek ellenőrzését és a szexuális kisebbségeket érintő javaslatok elfogadásuk esetén alááshatják a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat Magyarországon.
Kijelentette: noha a tagállamoknak van némi mérlegelési jogkörük arra, hogy saját belátásuk szerint alakítsák nemzeti emberi jogi struktúrájukat, elengedhetetlen, hogy ennek során tiszteletben tartsák a nemzetközileg elfogadott alapelveket, különösen az érintett testületek függetlenségének és hatékonyságának biztosítását és tiszteletben tartását.
Az emberi jogi biztos véleménye szerint a magyar kormány által javasolt törvénymódosítások némelyike az igazságszolgáltatás „elmúlt évtizedben már megkopott" függetlenségét áshatja alá, továbbá különös aggodalmakat vet fel a Kúria elnöke hatáskörének kiszélesítésére irányuló javaslat is. Szintén aggasztónak nevezte a szexuális kisebbségek „megbélyegzésének fokozódását", valamint – mint mondta – jogaiknak a méltóságukat is érintő „manipulálását" politikai haszonszerzés céljából.
Leszögezte: amint arra az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság is rámutatott, ilyen nagy horderejű jogalkotási javaslatokat, különösen alkotmánymódosítást nem szabad elfogadni rendkívüli állapot idején. Az előkészítésüket biztosító demokratikus párbeszéd lehetőségei ugyanis korlátozottak ilyen időszakban – mondta.
Mijatovic végezetül arra szólította fel a magyar parlamentet, hogy halassza el a szavazást a rendkívüli állapot feloldása utáni időszakra. Azt megelőzően pedig folytasson széles körű konzultációkat a változások hatását elsőként megérző magyar nyilvánossággal, valamint egyeztessen a Velencei Bizottsággal az emberi jogok betartása érdekében.
A magyar kormány a múlt kedden nyújtotta be az alaptörvény módosítására vonatkozó javaslatát, amely a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát hivatott szolgálni. Varga Judit igazságügyi miniszter szerint „Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyerek viszony. Az anya nő, az apa férfi”.
- 33197 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33199 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33199 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33201 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33202 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33202 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni