London visszavonja ellentmondásos törvényjavaslatának legvitatottabb pontjait
Az Európai Unió és az Egyesült Királyság között egyezség született arról, hogy London visszavonja a brit belső piac szabályozási jogköreit érintő, ellentmondásosnak tartott törvényjavaslatának legvitatottabb pontjait - jelentette be Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja Brüsszelben, az EU-tagországok uniós ügyekért felelős minisztereinek keddi videókonferenciáját követően.
Sefcovic tájékoztatása szerint a két fél közötti kereskedelmi megállapodás létrejöttének érdekében folytatott tárgyalások haladásáért felelős vegyesbizottság brüsszeli ülésén elvi megállapodás jött létre, amely az Egyesült Királyság uniós kilépését szabályozó Brexit-megállapodás, különös tekintettel az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv végrehajtására összpontosít.
A vegyesbizottság uniós és brit vezetőjének erről kiadott közös nyilatkozata szerint a megállapodás egyebek mellett az élelmiszerek és a gyógyszerek határokon történő átszállításakor végzett ellenőrzésre, valamint az exportnyilatkozatok kölcsönös elfogadására vonatkozik. Hozzátették: tisztázni kell az állami támogatásoknak a jegyzőkönyv értelmében történő alkalmazását is.
"Tekintettel ezekre a kölcsönösen elfogadott megoldásokra, az Egyesült Királyság visszavonja a brit belső piaci törvényjavaslatának vonatkozó pontjait, és nem vezet be hasonló rendelkezéseket az adótörvényébe" - fogalmazott a Maros Sefcovic, brit részről pedig Michael Gove, a kormány munkáját összehangoló kabinetiroda vezetője jegyezte közös nyilatkozat.
„A bizalom forog kockán”
Az unió korábban élesen bírálta a szeptember elején bemutatott brit törvénytervezet, véleménye szerint ugyanis annak elfogadása súlyosan sértené a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás azon fejezeteiben foglaltakat, amelyek célja az Ír Köztársaság és Észak-Írország között hosszú évek óta nem létező fizikai határellenőrzés újbóli bevezetésének megakadályozása. A tervezetet érintően az Európai Bizottság október elején kötelezettségszegési eljárást is indított az Egyesült Királysággal szemben.
Michael Roth, az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország uniós ügyekért felelős államminisztere - aki az európai ügyek tanácsának sajtótájékoztatójára Berlinből jelentkezett be - közölte: ahhoz, hogy kiegyensúlyozott és fenntartható kereskedelmi megállapodás szülessen, elsősorban a brit kormány politikai akaratára van szükség. Szavai szerint az Egyesült Királysággal tervezett jövőbeni kapcsolatok a bizalomra épülnek, és "jelen pillanatban éppen ez a bizalom forog kockán".
Az államminiszter felszólította a brit kormányt, hogy tartsa magát keddi ígéretéhez, és vonja vissza a törvényjavaslat legvitatottabb pontjait. Megerősítette, hogy az uniós tagállamok támogatják Michel Barnier uniós főtárgyaló mandátumát.
(Címlapfotó forrása: Adobe Stock)
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34941 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni