Sztrájkolnak a görög újságírók, csütörtökön nem lesznek lapok


-A A+

Az összes újságíró sztrájkba lépett Görögországban szerda reggel, miután a kormány kedden bejelentette, hogy takarékossági okokból átmenetileg felfüggesztik a görög közszolgálati rádió és televízió működését.

Romániai idő szerint reggel 7 órától egyetlen rádió- és televízióállomás sem sugároz híreket. "Addig fogunk sztrájkolni, amíg a kormány vissza nem vonja döntését" – mondta Dimitrisz Trimisz, az Athéni Lapszerkesztők Szövetségének elnöke a német hírügynökségnek. A sztrájk miatt csütörtökön egyetlen újság sem jelenik meg Görögországban.

Szerdára virradóra egymás után álltak le az állami televízió műsorai. A közszolgálati rádióállomások is beszüntették adásukat.

Kedden a görög pénzügyminisztérium bejelentette, hogy az állami médiatársaság, az ERT mostani formájában nem működik tovább.

Az állami televízió alkalmazottai a rendelkezés ellenére szerda reggel a központi épület egyik stúdiójában maradtak, és interneten folytatták az adást, ahol élesen bírálták a televízió bezárásáról hozott döntést. Délelőtt 11 óra után már internetes adás sem volt elérhető az ERT honlapján.

Az ERT szakszervezetének legfrissebb adatai szerint 2656 alkalmazott veszíti el állását.

A kormány tervei szerint a következő hónapokban új koncepciót dolgoznak ki egy kisebb állami televízióról és rádióról, amelynek körülbelül 1000 alkalmazottja lesz. Ehhez mintául a modern európai közszolgálati adók szolgálnak majd.








EZT OLVASTA MÁR?

X