Boris Johnson: 70 százalékkal fertőzőbb lehet a mutálódott koronavírus
A vakcinák, úgy tűnik, megfelelő védelmet nyújtanak a mutáns vírus ellen is.
Teljes kijárási tilalmat vezetett be a brit kormány Londonban és Anglia dél-keleti részén. A térség lakói karácsonykor sem fogadhatnak vendégeket, kizárólag a létfontosságú cikkeket forgalmazó boltok tarthatnak nyitva. A szigorú korlátozás Anglia lakosságának közel harmadát érinti.
A döntést Boris Johnson kormányfő jelentette be, arra hivatkozva, hogy a koronavírus Nagy-Britanniában kimutatott, mutálódott változata, sokkal fertőzőbbnek tűnik, mint az eredeti.
„Tekintettel a bizonyítékokra, melyek a vírus új változatáról rendelkezésünkre állnak és a potenciális veszélyekre, nehéz szívvel, de azt kell mondanom, nem karácsonyozhatunk úgy, ahogy szerettünk volna. Ez 70 százalékkal ragályosabb lehet, mint a betegség eredeti változata” – jelentette ki Johnson.
Patrick Vallance, a brit miniszterelnök fő egészségügyi tanácsadója elmondta, a kifejlesztett oltóanyagok hatékonynak tűnik a mutálódott vírus ellen is.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni