Meggyilkolhattak egy ismert orosz biológust, aki a koronavírus-vakcinán is dolgozott
Kétes körülmények között találtak rá vasárnap Alekszandr Kaganszkij ismert orosz biológus holttestére Szentpéterváron.
A 45 éves férfi alsóneműben volt, amikor kizuhant 14-ik emeleti lakásának az ablakán. A rákkutatásban és a koronavírus elleni orosz vakcina kidolgozásában végzett munkája miatt országosan elismert tudós holttestén szúrt sebeket is találtak – írja a The Sun brit napilap.
Az orosz hatóságok egy szintén 45 éves férfit, Kaganszkij egyik ismerősét gyanúsítják azzal, hogy meggyilkolta a kutatót, aki a szentpétervári, a washingtoni és az Edinburgh-i egyetem laboratóriumában is dolgozott korábban, továbbá ő vezette a vlagyivosztoki Távol-keleti Szövetségi Egyetem orvostudományi központját.
Kaganszkij nem rég támogatásban részesült hazájától, hogy az agydaganat diagnózisában és gyógyításában új módszereket dolgozzon ki. Kaganszkij elkötelezett híve volt a daganatos betegségek gyógynövényekkel és gombákkal történő gyógyításának.
A tudós meggyilkolásának esete azért is érdekes, mert idén tavasszal több orosz orvos is ablakon zuhant ki. Ők a szerencsétlenségeket megelőzően az ellen emelték fel a szavukat, hogy megfelelő felszerelés nélkül kényszerültek dolgozni egy járványkórházban.
(Címlapkép: The Sun)
- 33123 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33125 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33125 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33127 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33128 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33128 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni