Rendkívüli készültséggel várják a megáradt Dunát a horvátok


-A A+

A magas vízállás miatt szerdán kihirdették a rendkívüli állapotot a Duna horvát szakaszán - jelentette a horvát közszolgálati televízió (HTV).

Habár a Duna vízszintje szerda délelőtt Vukovárnál még nem érte el a rendkívüli állapot kihirdetését indokló 680 centiméteres határértéket, az egyre növekvő vízállás miatt a vízügyi igazgatóság a folyó teljes horvátországi szakaszán elrendelte a legmagasabb fokú készültséget.

A Dunába torkolló Dráva alsó szakaszán, Eszéknél egyelőre csak a rendszeres árvízvédelmi intézkedések vannak érvényben, de a Dráva vízszintje is folyamatosan emelkedik. A Duna magas vízállása miatt a Dráva folyása már szinte megállt, szemtanúk szerint időnként úgy tűnik, mintha a víz visszafelé folyna. A folyó a várossal szemközti, nem védett bal parton kiöntött és a víz ellepte a sétányt.

A víz betört a térség part menti üdülőövezeteibe is, de ott ez nem szokatlan. A magas vízállás miatt a hatóságok bezárták a turisták előtt a Kopácsi-rét természetvédelmi parkot a Drávaszögben.

A  Duna 138 kilométeres horvát szakaszán a településeket mintegy 100 kilométernyi gát védi. Gondot a védmű sérülékenysége okozhat, amennyiben a magas vízállás sokáig tartana, ezért a töltést megerősítették. Vukovárra, ahol öt kritikus ponton egész homokzsák-erődítményeket építettek ki, tucatjával érkeztek önkéntesek az ország más részéből.

Szakemberek leginkább a Duna mellékfolyóitól, valamint a belvíztől tartanak, amely helyenként már gondot okoz.

Az árhullám érkezését csütörtök-péntekre várják Horvátországba.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X