A testvériség fontosságáról beszélt Ferenc pápa karácsonyi üzenetében
Minden korábbinál nagyobb szükségünk van a testvériségre – hangoztatta virtuális karácsonyi üzenetében pénteken Ferenc pápa, emlékeztetve az ökológiai válságra és a világjárvány által súlyosbított gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségekre.
A koronavírus-világjárvány miatt a Szent Péter-bazilika központi lodzsája helyett a lodzsa üvegajtajai mögött található, úgynevezett áldási teremben elmondott üzenetében a katolikus egyházfő a legsérülékenyebbek, a betegek, a koronavírus-járvány miatt állásukat elvesztők és a karantén hónapjai alatt családi erőszakot elszenvedő nők melletti szolidaritásra szólított fel.
A pápa egyebek mellett hangsúlyozta, hogy az új koronavírus okozta Covid–19 betegség elleni védőoltást mindenki számára elérhetővé kell tenni, különös tekintettel a legsérülékenyebb csoportokra. Újítsa meg Isten fia a politikai és kormányzati vezetőkben a nemzetközi együttműködés szellemét, az egészségügyi gondoskodással az élen, hogy mindenki megkapja a védőoltásokat és a kezelést. Egy olyan kihívással szemben, amely nem ismer határokat, nem emelhetünk falakat.
„Mindnyájan ugyanabban a csónakban evezünk” – mondta a pápa, aki imádkozott a koronavírus-világjárvány sújtotta emberekért, közöttük a karantén miatt családi erőszakot elszenvedő nőkért is. Ferenc pápa megemlékezett a háborúk áldozatairól és a válság sújtotta területeken élőkről, békét és fegyverszünetet szorgalmazva a világ számos országában, így Szíriában, Líbiában, Jemenben, Hegyi-Karabahban, Dél-Szudánban, Nigériában és Irakban, valamint szorgalmazta Izrael és a palesztinok közötti békekötést.
A pápa szót ejtett a családi találkozások nehézségeiről is a járvány közepette. „Gondolatom e pillanatban a családok felé száll, azokhoz, akik nem tudnak most találkozni, mert otthon kell maradniuk” – mondta. „Legyen a karácsony mindnyájunk számára alkalom, hogy újra felfedezzük a családot mint az élet és a hit bölcsőjét, a befogadó szeretet, a párbeszéd, a megbocsátás, a testvéri szolidaritás és a megosztott öröm, az egész emberiség békéjének forrását” – mondta, mielőtt kellemes karácsonyt kívánt mindenkinek.
Olaszországban a koronavírus-járvány miatt országos karantén van érvényben a karácsonyi és újévi ünnepek idején, így a Szent Péter tér és -bazilika sem látogatható a pápai szertartások idején.
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni