Rács mögé kerülhet korrupció miatt a cseh kormány fele


-A A+

 „Tudtommal nem követtem el semmilyen törvénytelenséget, nem tartom időszerűnek a kormány lemondását” – közölte szűkszavú sajtótájékoztatóján Petr Necas, írja az index. A cseh kormányfő azután kényszerült a rövidségével is sokatmondó nyilatkozatra, hogy csütörtökre virradóra a korrupcióellenes hatóság rendőrei lecsaptak a kormány több tagjára.

Több mint 400 rendőr kutakodott a kormányhivatalokban, de házkutatást tartottak több nagyvállalatnál és vállalkozók othonaiban is.

Rendőrkézre került a kormánypárti  Polgári Demokrata Párt (ODS) frakcióvezetője, Petr Tluchor, Ivan Fuksa, korábbi mezőgazdasági miniszter, Jana Nagyova a kormányfő irodájának vezetője, valamint Ondrej Páleník a Stratégiai Alapok Osztályának vezetője, aki korábban a katonai hírszerzés főnöke volt.

Délután őrizetbe vették Milan Kovandát, a Katonai Hírszerzés főnökét is.

A kormányfő kijelentette, hogy Nagyova iránti bizalma továbbra is töretlen, nem hiszi, hogy bűncselekményt követett volna el. A 49 éves Petr Necas 2010 júliusában szerezte meg a kormányfői posztot. Állítólag Lubomír Pault, a kormányhivatal vezetőjét is letartóztatta a cseh rendőrség.

Az akciót hónapok óta készítették elő Csehországban - közölte a rendőrség szervezett bűnözés elleni csoportjának (ÚOOZ) szóvivője. Pavel Hanták megerősítette, hogy a letartóztatások a kormány tagjait is érintik.

A rendszerváltás történetének legnagyobb botránya

Bár Necas nem mondott le, a rendszerváltás történetének legnagyobb botránya bármikor elsodorhatja a politikust. Péntekre magához rendelte őt Milos Zeman államfő – aki jelenleg Pozsonyban van a közép-európai államfők találkozóján –, az egyeztetés kimenetele könnyedén lehet a kormány bukása és új választások kiírása. A találkozón Martin Cervícek országos rendőrfőkapitány és Bohuslav Sobotkat, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke is jelen lesz. A 2013-ban az első közvetlen elnökválasztás révén államfővé lett Zeman korábban nyolc éven át vezette a szocdemeket, akiknek színeiben négy éven át az ország ministzerelnöke is volt.

Meglepő módon épp csütörtökön nevezték ki a rendőrség korrupcióellenes és pénzügyi bűncselekményeket feltáró osztály (UOKFK)  vezetőjét. A szervezetnek május óta nem volt kinevezett feje, miután Tomas Martinec váratlanul lemondott, a prágai legfőbb államügyésszel, Lenka Bradacovával folytatott vitája után. A korábban is a rendőrségen vezető beosztásban dolgozó Milan Komarek péntektől foglalja el új hivatalát.

A hónapok óta előkészített akciót az olomouci államügyészség felügyelte, ami jelzi, hogy a nagyszabású terv végrehajtásánál nem akarták bevonni a fővárosi erőket, vélhetően attól tartva, hogy ottani jó kapcsolataik révén az érintettek időben értesültek volna és megakadályozták volna a letartóztatásokat.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X