„Provokátorok” tömegeit tartóztatta le a török rendőrség


-A A+

A török rendőrség országszerte tömegesen tartóztatott le kedden kormányellenes tüntetőket a lakásukon azzal a váddal, hogy erőszakosan viselkedtek a három hete tartó megmozdulásokon.

A helyi sajtó szerint Ankarában 25, Eskisehir városban 13, Isztambulban pedig "sok" embert vitt el. A rendőrség megerősítette, hogy akció folyik, és azt állította, hogy csak a "provokátorokat" gyűjtik be. Az NTV tévéállomás úgy tudja, hogy Isztambulban és Ankarában baloldali csoportok tagjaira csaptak le.

Törökországot azóta rázzák meg demonstrációk, amióta az isztambuli Taksim téren tiltakozók gyűltek össze, hogy egy parkot  megvédjenek a beépítéstől. A rendőrség erőszakkal lépett fel ellenük, mire összecsapások törtek ki több városban. Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök a kemény fellépést választotta, és csőcseléknek minősítette a tiltakozókat, akik ezután már a kormányzási módszereit is bírálták. Vasárnap egy a hívei előtt mondott beszédében azzal vádaskodott, hogy terroristák manipulálják ellene az embereket.

Hétfőn újabb formában kezdődött újra a tiltakozás a szombaton erővel kiürített Taksim téren: először csak egy pantomim művész ácsorgott órákon át, némán és mozdulatlanul a téren, majd mások is csatlakoztak hozzá. A  módszer híre gyorsan elterjedt a közösségi hálózatokon. A művészt kedd reggel másokkal együtt őrizetbe vették.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X