Árvíz után hőség sújtja Magyarországot (FOTÓGALÉRIA)


-A A+

Fokozta és az egész országra kiterjesztette a hőség miatt kiadott figyelmeztetéseit szerda reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ezekben a megyékben 25 Celsius-fok feletti napi középhőmérséklet várható.

Az összes többi megyében tartósan 25 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet, így narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést rendeltek el. Ezek közül is kiemelték Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Somogy, Tolna és Zala megyét, ahol 27 fok feletti napi középhőmérséklet várható szerdán.

Az erős UV-B sugárzás miatt is figyelmeztettek. Szerdán az UV-B sugárzás maximuma már a 8-as értéktől kezdődő extrém szintet is elérheti.

Emellett öt megyében a várható felhőszakadás miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy-egy zápor vagy zivatar során rövid idő alatt 25-30 milliméternyinél több csapadék hullhat.

Az előrejelzés szerint szerdán a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között alakul, késő este 23-30 fok várható.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerint a forró nyári napok jelentősen megterhelik a szervezetet, ilyenkor emelkedik a szívpanaszok száma is.

A szervezet hőszabályozó képességét az életkor, a testsúly, a fizikai erőnlét, az egészségi állapot, a táplálkozás és a gyógyszerszedés is befolyásolja, ezért fontos, hogy alkalmazkodjunk a meleg, forró napokhoz - hangsúlyozta az ÁNTSZ.

Azt javasolják, hogy langyos, vagy hideg vízzel zuhanyozzanak naponta akár többször is, érdemes naponta pár órát légkondicionált helyiségben tölteni, sok folyadékot (vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, de jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek), kerülni kell a kávét, az alkoholos italokat, a cukros, szénsavas üdítőket. Érdemes széles karimájú kalapot, napszemüveget és világos színű, bő szabású pamut öltözetet viselni, valamint a bőrtípusnak megfelelő fényvédőkrémet használni. Az ÁNTSZ kiemelte, hogy a hőségben ne sétáltasson senki kisbabát, a csecsemőket, kisgyermekeket pedig árnyékban levegőztessék, és senki ne hagyjon gyereket, állatot zárt, szellőzés nélküli parkoló autóban.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X