Olaszország felfüggesztette az F-35 vadászgépek beszerzését


-A A+

Azt hangoztatva, hogy a gazdasági válságban másra kell költeni az állami forrásokat, az olasz parlamenti pártok többsége nemet mondott arra, hogy a védelmi tárca F-35 Lightning II típusú vadászrepülőket vásároljon.

Mario Mauro olasz védelmi miniszter javaslatára így a római kormány ideiglenesen felfüggesztette az F-35-ösök beszerzését, miután a vadászgépek megvásárlásáról hétfő estére kitűzött parlamenti szavazást is elhalasztották. A képviselők többsége azt jelezte, hogy nem szavazza meg az F35-ösök júliusra tervezett megvételét.

Az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) és a Baloldal Környezet Szabadság (SEL) frakciója mellett a kormányt vezető Demokrata Párt (PD) parlamenti csoportjának pacifista szárnya sem támogatta a védelmi kiadást. Az M5S azt szorgalmazta, hogy az összeget fegyverkezés helyett oktatásra, kultúrára fordítsák, a SEL szerint jutna belőle a munkanélküliekre is, és egy ekkora kerettel el lehetne kerülni az általános forgalmi adó megemelését is.

Az olasz védelmi tárca 2001-ben csatlakozott az F-35 Lightning II-JSF (Joint Strike Fighter) programhoz. Eredetileg százharminc F-35-össel akarta felújítani a még a kilencvenes évek elején vásárolt korábbi vadászgépparkját. A repülők számát még a Monti-kormány idején szintén takarékossági okokból kilencvenre csökkentették. A korábbi olasz kormányok két és fél milliárd eurót fektettek be az F-35-ösök alkatrészeit gyártó itáliai gyárba is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X