PM-politikusok és aktivisták tüntetnek a Sándor-palotánál
Öt, a Párbeszéd Magyarországért színeiben politizáló független országgyűlési képviselő, valamint a párt nyolc aktivistája kezdett tüntetésbe csütörtök reggel a Sándor-palota Sikló felőli oldalánál.
A demonstrálók azt szeretnék elérni, hogy Áder János magyar köztársasági elnök ne írja alá a múlt pénteken elfogadott földtörvényt, valamint lépjen fel "a trafiktörvényhez kapcsolódó korrupció ellen" - mondta az MTI-nek a helyszínen Scheiring Gábor képviselő, aki mellett a tüntetés helyszínén ott van Karácsony Gergely, Szabó Rebeka, Dorosz Dávid és Szilágyi László képviselő is.
A tüntetők öt sátrat állítottak fel, ebből kettőt a Sándor-palota előtti elkerítő láncon belül. A demonstrálók többek között "Mondj nemet a lopásra!", "Mondj nemet a korrupcióra!" és "Mondj nemet a Fidesz maffiára!" feliratú táblákat és egy nagy transzparenst tartanak maguknál.
Terveik szerint addig maradnak a helyszínen, ameddig a köztársasági elnök nem reagál érdemben a követeléseikre.
A helyszínen megjelent rendőrök fél tizenegy után nem sokkal igazoltatták a demonstrálókat, a helyszínen megjelent fotósokat és operatőröket.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni